brusszel


Nagyobb biztonságban lehet a szövetkezetes ügyfelek pénze

Figyelő Online
2014.06.16  12:17   
mail
nyomtatás
További 13 szövetkezeti hitelintézet csatlakozott a takarékszövetkezeti keresztgarancia-rendszerhez, ezzel újabb szakaszba lépett az országos kockázati közösség kiépítése, amelyhez az integráció tagjai december 10-éig folyamatosan csatlakoznak, és amelynek révén a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai minden eddiginél nagyobb biztonságban lesznek - közölte a TakarékBank az MTI-vel hétfőn.
A közlemény szerint a TakarékBank igazgatósága június 7-ei hatállyal újabb tizenhárom szövetkezeti hitelintézetre vonatkozóan bocsátotta ki az integráció egységes kockázatkezelési szabályzatait. A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 18 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért.

A szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai között fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel lehetővé válik, hogy az ország bármely szövetkezeti hitelintézeténél elhelyezett betétekért bármely más takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont. Az egyetemlegesség fokozatos létrehozásával a teljes integráció tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is.

Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét, és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját. Így minden korábbinál jóval nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, hiszen azokért - az OBA mellett - az összes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet teljes vagyonával áll majd helyt - hangsúlyozza a bank a közleményben.

A szövetkezeti hitelintézeti integráció teljes körű, egyetemlegességen alapuló kockázati közössége az év végéig fokozatosan épül ki az egységes kockázatkezelési szabályzatok (Kockázati Stratégia, Hitelkockázat-kezelési Szabályzat, Ügyfél- és Partnerminősítési Szabályzat, Likviditási Kockázatkezelési Szabályzat, és Befektetési Szabályzat) folyamatos bevezetésével.

A TakarékBank igazgatósága folyamatosan - de legkésőbb 2014. december 10-éig - dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az egységes kockázatkezelési szabályzatokat, illetve hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség. Az egyetemleges felelősség alapján működő kockázati közösség létrejötte a nagyobb biztonság mellett az európai jogszabályok alapján jelentős kedvezményeket biztosít az integráció tagjainak az idén életbe lépett és a korábbiaknál lényegesen szigorúbb tőketartási követelmények, az úgynevezett bázeli irányelvek - CRD IV/CRR - alapján.

A kockázati közösség tagjai eszerint nem egyedi, hanem összevont alapon tudnak megfelelni a jogszabály egyes előírásainak. A keresztgarancia-rendszer kiépítése kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lévő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoport szintű felhasználását.

Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre - fogalmaz a TakarékBank.Hozzáteszik, hogy a Takarékbank - nyugat-európai mintákat követve - ténylegesen a szektor központi bankjává vált, ezáltal jelentősen megnövekedett a szerepe az üzleti együttműködés szorosabbra fűzésében és az integráció irányításában.

A TakarékBank által kidolgozott - számviteli rendre és kockázatkezelésre vonatkozó - új szabályzatok bevezetésével a rendszer eddigiekhez képest nagyobb biztonsággal működtethető - szögezik le.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200