brusszel


Csaknem egymilliárd ügyvédekre

Figyelő Online
2014.06.18  08:03   
mail
nyomtatás
Az egyik legutóbbi jogvitánál a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. azt ajánlotta az ellenérdekelt félnek, forduljon bírósághoz, ha valami nem tetszik neki. Máskor sem feltétlenül törekszik békés megegyezésre a vagyonkezelő, inkább munkát ad az ügyvédeknek. Kíváncsiak voltunk, mennyit költenek az adófizetők forintjaiból ügyvédekre, s a nagy nehezen megszületett válasz bennünket is meglepett.
Az MNV Zrt.-nél főállású ügyvédek nem dolgoznak, pontosabban nem dolgozhatnak, a törvény ezt tiltja, munkaviszonyban csak jogtanácsos állhat a gazdasági társasággal. Jelenleg 14 jogtanácsost alkalmaznak. Ugyanakkor 58 ügyvédi irodával van érvényes szerződésük. Szerettük volna megtudni, mennyi pénzt fizettek ki nekik tavaly, de azt válaszolták, ezt a számot még nem áll módjukban megadni, mert a 2013.-as évi beszámolót még nem fogadták el.

Az utolsó elfogadott éves beszámoló a 2012-es, ennek számai hozzáférhetőek. Annak közlése helyett azonban, hogy konkrétan hány forintot fordítottak ebben az esztendőben ügyvédekre, először azt tanácsolta a sajtóosztály, hogy az MNV Zrt. bárki számára elérhető honlapján „szerepel a keresett összeg," ott keressük. Az újságíró viszont képtelen volt kiolvasni a sok szám közül a megfelelőt, ezért újból a vagyonkezelőhöz fordult.

A válasz 3, azaz három hét után érkezett meg, a szakértőknek állítólag ennyi idejükbe telt megadni azt. A 2012.-es évi beszámoló szerint a külsős ügyvédi irodáknak fizetett díj 785 millió 511 ezer 477 forint volt. Ha ezt a tekintélyes összeget elosztjuk ötvennyolccal, azaz a foglalkoztatott ügyvédi irodák számával, akkor nagyjából 13,5 millió forint jut egy ügyvédi irodára. Átlagosan.

Persze jó lenne tudni, hogy konkrétan mennyit kapnak az egyes ügyvédi irodák, az talán még izgalmasabb. sokatmondóbb lenne. Ennek elvileg nincs akadálya. A 2011. évi CXII. törvény 1. számú melléklet III. 4. pontja írja elő, hogy az évi nettó 5 millió forint feletti szerződések alapvető adatait köteles közzétenni az MNV Zrt. a saját honlapján. Az állami vagyonkezelő sajtóosztálya készségesen el is küldte az ide vonatkozó linket, hozzátéve: „a feltöltést az MNV Zrt. igyekszik folyamatosan végezni."

Nos, első alkalommal - május közepén - a megadott linken mindössze 200 szerződés volt található 20 oldalon. Ennél is fájóbb, hogy csak 2009.-es és 2010.-es szerződések szerepeltek. Amikor erre felhívtuk a figyelmet, napokon belül frissült az állomány, pillanatnyilag 2153 szerződés fellelhető 44 oldalon. Az utolsó bárki számára látható szerződés a fővárosi XIII. kerületi önkormányzattal köttetett. Dátuma 2013. június 27.-e. Azaz csaknem egy évvel ezelőtt datálódott. Maradjunk annyiban, hiába kötelez a törvény, a feltöltést tényleg nem végzi folyamatosan, csak „igyekszik" a vagyonkezelő.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.