brusszel


A Mol irodát nyitott Irakban

Figyelő Online
2014.06.17  17:03   
mail
nyomtatás
A Mol-csoport június 1-jével megnyitotta új regionális irodáját Erbilben, Irak kurdisztáni régiójának fővárosában; az új iroda feladata a cégcsoport közel-keleti és afrikai tevékenységeinek helyi irányítása - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint Irak kurdisztáni régiója különösen fontos szerepet tölt be a Mol-csoport közel-keleti régiós stratégiájában, és jelentős mértékben hozzájárul kiegyensúlyozott nemzetközi kutatási és termelési (k&t) portfóliójának kialakításához.

Az összes regionális üzleti terv megvalósítását és végrehajtását az erbili iroda regionális igazgatója fogja irányítani, az irodát fokozatosan bővítik a következő hónapokban. Regionális vezetővé Majdi Ahmadot - a Kalegran Ltd. korábbi igazgatóját - nevezték ki. Alexander Dodds, a Mol-csoport kutatás-termelés ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozza: ez az új, központosított szervezeti felállás lehetővé teszi, hogy a csoportszintű kutatási és termelési stratégiának megfelelően racionalizálják k&t tervezési és döntéshozatali folyamataikat, ezzel javítsák hatékonyságukat.

"Erre a lépésre úgy tekintünk, mint a demokratikus kurdisztáni régió politikai stabilitása iránt leadott egyfajta szimbolikus szavazatra. A döntés egyúttal kifejezi azt is, hogy a Mol-csoport elkötelezett Irak kurdisztáni régiója iránt, és hosszú távra tervez a térségben" - idézi a közlemény Ferencz I. Szabolcsot, a Mol-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatóját.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200