brusszel


Tizenöt százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását a Budapest Airport

Figyelő Online
2014.06.19  14:36   
mail
nyomtatás
Tizenöt százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását tavaly a Budapest Airport az előző évihez képest - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Hardy Mihály tájékoztatása szerint a repülőtér 2011-ben csatlakozott a Repülőterek Nemzetközi Szövetségének karbon-akkreditációs programjához. Ferihegyen 2011 óta folyamatosan mérik a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, amelyről jelentést készítenek.

A korábbi évek stagnáló vagy néhány százalékban csökkenő kibocsátásai után tavaly jelentős, összesen mintegy 15 százalékos csökkenésről számolt be a Budapest Airport. Szarvas Gábor környezetvédelmi igazgató a konkrét lépéseket sorolva a közlés szerint azt mondta, több energiapazarló fogyasztót is lekapcsoltak a rendszerről, nem fűtik az üresen álló épületeket, optimalizálták a téli és nyári szezonra az energiaellátó rendszereket, az irodákban pedig napelemes kollektorok biztosítják a melegvizet.

Az ACI karbon-akkreditációs programjához eddig 102 repülőtér csatlakozott, ebből 85 Európában van, a résztvevők a nemzetközi légiforgalom 23,6 százalékát bonyolítják le. A résztvevők eddig közel 6 százalékkal, 134 ezer tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátásukat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.