brusszel


A Microsoft nagyvezérének prezentálnak

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.06.19  13:49   
mail
nyomtatás
Egyetlen magyar csapat jutott be a Microsoft nemzetközi tehetségkutató versenye, az Imagine Cup döntőjébe: a szegedi Tep a legjobb 34 közé került. A fejlesztőcsapat tagjai júliusban utaznak Seattle-be, hogy Satya Nadellának, a Microsoft vezérigazgatójának is bemutassák az ötletüket.

A Microsoft 2003-ban hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. A Microsoft Magyarország az European Entrepreneurship Foundation (EEF) segítségével először rendezte meg az Imagine Cup Academy-t a Demola Budapestnél. A csapatokat több hónapos program keretében készítették fel a versenyre.

A felkészülésen végig részt vett a Tep is, amely a helyi döntő után most világszinten is bekerült a legjobbak közé. A csapat szegedi fiatalokból áll, akik onnan ingáztak Budapestre a felkészülési idő alatt. Az Innováció kategóriában induló Tep egy olyan mobilapplikációt fejlesztett, amelyben virtuális kisállatokat valós sportteljesítmények elvégzésével kell életben tartani.

Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Developer and Platform Evangelism részlegének vezetője elmondta: „A Microsoft a tehetségre, a kreativitásra Magyarország talán legfontosabb erőforrásaként tekint, és biztosak vagyunk benne, hogy a hazai döntőből a legjobbak közé került csapat nemzetközi szinten is megállja majd a helyét."

Záboji B. Péter, az EEF alapító elnöke elmondta: „Csak gratulálni tudok a Microsoftnak, hogy a verseny meghirdetésén túl először vállalta, hogy komoly kurzust rendezzünk a startup csapatoknak. Egyetemistáink gyakran a fejlesztésre, a „cuccra" fokuszálnak és elfelejtik, hogy a sikerről a piac, a felhasználók döntenek. Ugyancsak nagy igény van arra, hogy megtanulják mi az az üzleti modell, milyen értéket teremtenek, kinek nyújtanak hasznot. A prezentáció művészete is külön fejezet. Elsajátításához a lehető legjobb mesterek kellenek, ebben is segítettük a résztvevőket az Imagine Cup Academy programunkban."

A Tep csapatának egyik fejlesztője hívta fel társai figyelmét az Imagine Cupra, aki korábban is indult a versenyen és hasznosnak vélte a most első alkalommal megtartott, a versenyhez kapcsolódó oktatás, az Imagine Cup Academy kurzusait. Miután az öt főből álló fejlesztő gárda bekerült a magyar versenyzők közé, ők is részt vettek az Imagine Cup Academy képzésén.

„Az Imagine Cup Academy-n tanultak alapján több változtatást is végrehajtottunk a béta verziónál járó alkalmazáson. Ennek keretében az applikáció egy új és könnyebben kezelhető menürendszert és új designt kapott, amely jobban illeszkedik a Windows telefonoknál jól megszokott flat designba" - mondta Boros Ákos, a Tep operatív koordinátora (az app-ról lásd képünket).






A Seattle-ben prezentáló Boros Ákos és Babarczi Katica mellett Budincsevity Norbert, Jandzsó Zsolt és Szabó Gábor alkotják a Tepet. A sporttal rendszeresen foglalkozó fejlesztők úgy érzik, hogy a futóapplikációk tengerében sikerült olyan ötlettel előállniuk, amelynek biztos helye lehet a piacon, így a Microsoft vezérigazgatójával való találkozásra magabiztosan, de szorgalmasan készülnek.

Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a Microsoft világversenyén, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból. A csapatoknak idén a Játék, az Innováció vagy a Segít a technológia kategóriában kellett alkalmazásokat készíteniük Windows, Windows Phone vagy Windows Azure platformra.

A nemzeti versenyek legjobbjai közül mindössze 34 csapat vehet részt a döntőn, amelyet idén Seattle-ben, a Microsoft campusán rendeznek meg július 29. és augusztus 2. között, mégpedig a Microsoft januárban kinevezett vezérigazgatója, Satya Nadella részvételével, aki a Reddit-vezér Erik Martin és a Code.org egyik alapítója, Hadi Partovi mellett személyesen hallgatja meg a versenyző csapatokat, és dönti el, ki nyeri el az Imagine Cup-ot.

További információk az alábbi blog poszton érhetőek el.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200