brusszel


Húsz hónapja töretlen a befektetési alapok növekedése

Figyelő Online
2014.06.19  15:30   
mail
nyomtatás
Májusban is folytatódott a befektetési alapok vagyonának gyarapodása, így már huszadik hónapja töretlen a növekedés - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Májusban 15 milliárd forint volt a nettó tőkebeáramlás az alapokba, a hozamokkal együtt pedig összességében 49 milliárd forinttal, az előző hónaphoz képest 1 százalékkal nőtt az alapok vagyona. Elsősorban a kötvény és a vegyes alapok befektetési jegyeit vásárolták a befektetők, de ezúttal a részvényalapok is szépen teljesítettek, míg a pénzpiaci, a tőkevédett, valamint a zártkörű alapok vagyona csökkent májusban. A hónap végén a BAMOSZ-tagok összesen 5 067 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A kötvényalapokba a tőkebeáramlás 28,8 milliárd forint volt májusban, a befektetők továbbra is főleg a rövid futamidejű hazai kötvényalapokat keresik. Az alapkategória vagyona a hozamokkal együtt 3,5 százalékkal gyarapodott, a hónap végén meghaladta az 1040 milliárd forintot. A vegyes alapokba szintén jelentős, 22,2 milliárd forintnyi tőke áramlott be, a hozamokkal együtt a vagyon 7,2 százalékkal nőtt, megközelítette a 440 milliárd forintot.

A részvényalapokba 2,3 milliárdnyi friss tőke érkezett és a hozamok is szépen alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 4,7 százalékkal lett több, május végén közel 247 milliárd forintot tett ki. Az abszolút hozamú alapoknál a korábbi időszakban megszokott kimagasló eszköznövekedés ebben a hónapban elmaradt ugyan, de a tőkebeáramlás így is 8,3 milliárdot tett ki, a hozamokkal együtt a kategória vagyona 1,4 százalékkal 638 milliárd forintra nőtt.

A tőkevédett alapokból ezúttal 18,2 milliárdnyi tőke távozott, amit a hozamok nem tudtak kiegyenlíteni, így 3 százalékkal 479 milliárd forintra csökkent a vagyonuk.

Csökkent a pénzpiaci alapok vagyona is 1,1 százalékkal, de továbbra is az ilyen típusú alapokban kezelik a legtöbb pénzt, május végén a vagyonuk 1598 milliárd forint volt. A csökkenést gyakorlatilag a hazai likviditási alapoknál történt visszaváltások okozták, ahol a tőkekiáramlás meghaladta a 25 milliárdot.

Az ingatlanalapokba májusban 4,3 milliárd forint áramlott, amin némileg még a hozamok is javítottak, így vagyonuk 1,1 százalékkal 450 milliárd forintra gyarapodott. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál folytatódott a tőkekiáramlás, ezúttal 15 milliárd forintot vettek ki az alapokból, amelyek vagyona május végén 121 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.