brusszel


Dunaferr – 6,5 milliárd forintos fejlesztés indul a meleghengerműben

Figyelő Online
2014.06.21  14:28   frissítve: 2014.06.21 14:33
mail
nyomtatás
Az 1-es kohó felújítása ütemterve szerint halad és augusztus 20-ra elkészül, miközben a meleghengerműben, a korábban abbahagyott beruházásokat várhatóan év végén befejezik, erre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak – mondta el az MTI-nek az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője szombaton, a XXXVIII. Vasas- és Kohásznapon, Dunaújvárosban
Jevgenyij Tankilevics hangsúlyozta, hogy a meleghengerműnél a válság miatt állították le a fejlesztéseket, mert akkor nem álltak rendelkezésre források. Hozzátette: a kapacitásnövelésre fókuszáló fejlesztéseket kisebb egységekre bontották és elsősorban a magasabb minőségű termékek előállítására, valamint a termelés stabilitására fókuszálnak.

Jelezte, hogy a korábban megkötött és befagyasztott szerződéseket újratárgyalják a partnerekkel. A mintegy húszmillió eurós, közel 6,5 milliárd forintos beruházás miatt a meleghengermű 45 napra leáll majd, várhatóan novemberben-decemberben.

A vasasnap előtt a cégcsoport lehetőséget biztosított az átépítés alatt álló 1-es számú kohó megtekintésére. A kiosztott sajtóanyag szerint a mintegy 10 millió eurós (hárommilliárd forintos) beruházás során jelenleg a kohó belső hűtőrendszerének szerelése és a medence karbon tűzálló bélésének kialakítása zajlik. Közben a külső acélszerkezetek és pódiumok cseréjét is végzik. Megtörténik a léghevítők vízzel hűtött szerelvényeinek cseréje, valamint a tűzálló falazat szükség szerinti javítása.

A Dunaferr két kohójának kapacitása optimális esetben egyenként havi 57-58 ezer tonna, a vállalatcsoport késztermék kibocsátása mintegy 150 ezer tonna.

Jevgenyij Tankilevics az MTI kérdésére kiemelte: az 1-es kohó és a meleghengermű csak az első lépés. A jövő évtől kezdődően a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását tovább erősítik a meleg- és hideghengerműben, többek között a galvanizált, horganyzott és a bevonattal ellátott termékek továbbfejlesztését célozzák meg. A cégvezető a fejlesztések volumenéről nem tudott nyilatkozni, de nagyságrendjük többmilliárd forintos lesz.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200