brusszel


Adóstikli - Meginog a revizor

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.06.28  18:03   
mail
nyomtatás
Miközben a köztudatban úgy él az adóhivatal, mint egy korrumpálható, az ügyek elsikálására az összeg nagyságától függően könnyebben vagy nehezebben kapható szervezet, a nyomozati statisztika ezt a negatív képet egyáltalán nem támasztja alá. A tapasztalatok azt mutatják, hogy semmivel nem rosszabb a helyzet, mint bármelyik más hatóság esetében.
A kétségek eloszlatása végett lekértünk egy adatsort a Legfőbb Ügyészségtől. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az elmúlt öt évben mennyi, az ügyészség által vizsgált ügyben volt érintett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamelyik munkatársa. Fazekas Géza sajtószóvivő válasza alapján azt lehet megállapítani, hogy egyáltalán nem vállalhatatlan mértékű a NAV fertőzöttsége: 2010 óta éves átlagban 23 gyanúsított került látómezőbe.

Ez egy bő tízezres szervezet esetében nem rendkívüli. Vádemelésig ennél is kevesebb személy jut el, itt az éves átlag 18 fő. Más kérdés persze, hogy hány eset jut el egyáltalán az ügyészségig. Mindenesetre azért az világos, hogy nem csak angyalok dolgoznak a szervezetnél. A sajtószóvivő néhány folyamatban lévő érdekesebb esetről is beszámolt.

 

Részletek a Figyelő hetilap 26. számában.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.