Magyarországon évente 20-25 ezer embert veszítünk el a hirtelen szívhalál következtében.

Bár az emberiség sok ezer éves történetében a humán gondolkodás számos filozófiai, etikai, társadalmi és nem utolsósorban technikai tartalommal ruházta fel ezt a készséget, alapelemeit a mai napig megőrizte. Az elsősegélynyújtás szervezett formájának megjelenését a kora középkorban lovag- és szerzetesrendek küldetéseként írták le. Erkölcsi kötelességként a kereszténység térnyerésével, a szamaritánusi eszme példázata útján terjedt el. Az újtestamentumi példázat (Lukács könyve 10:25–37) az elsősegélynyújtás antidiszkriminációs hangsúlyát magyarázza. A segélynyújtás mint társadalmi kötelesség beépült számos mai nyugati jellegű társadalom jogrendszerébe is.

A hazai egyetemi orvosképzés (1770) és az ezzel párhuzamosan indított egészségügyi szervezeti rendszer kiépítésének megindulásáig a sérültek, betegek túlélését a segélynyújtók és a definitív ellátást biztosító borbély-sebészek garantálták. A kritikusan kevés orvos és szakellátó nagyobb hangsúlyt adott a segélynyújtóknak. A Monarchián belül, orvosok által összeállítva, pátensek adtak útmutatást laikusoknak például vízbe fúltak vagy fagyott emberek elsősegélynyújtására. A rendeleteket népszerű elsősegélynyújtó kiadványok sora követte.



A szakkönyvek közül Flór Ferenc (1835) a Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítása komplexitásában és szemléletében is kiemelkedik. 1876-ban törvényileg szabályozták az elsősegélynyújtás oktatását, megteremtve az alapjait a professzionális szervezeti formáknak, így a mentőintézetnek is. Átmeneti időszakban a mentés a rendőrség hatáskörébe került, és már ekkor is szervezeti formájában a napóleoni háború katona-orvostani tapasztalatait kamatoztatta. Az első hazai mentőegyesület Temesváron, 1886-ban alakult meg, ezt nem sokkal később, 1887-ben követte a dr. Kresz Géza fővárosi tisztiorvos által alapított, az Országos Mentőszolgálat (1948) elődjének tekinthető Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület.

A szervezett újkori elsősegélynyújtás történetében mérföldkövet jelentettek Henry Dunant solferinói csatában (1859) szerzett élményei. A töméntelen sebesültet a civil lakosság segítségével sikerült csak ellátni. Az itt szerzett tapasztalatok vezettek a mai napig egyik legjelentősebb humanitárius szervezet, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapításához (1863).  Az elmúlt évezred utolsó évszázadának elején az elsősegélynyújtás a társadalmi egészségkultúra és -tudat részévé vált, ebben a folyamatban a már említett Nemzetközi Vöröskereszt szervezetein túl meghatározó funkciója volt a fiatalok nevelésében részt vállaló cserkészmozgalmaknak és az egészségnevelésben mindig szerepet játszó egyházi iskoláknak.

Mi a halál?
A halál a légzés és keringés megszűnésévelegy időben kezdődik el. Nem egy pillanatnyi történés, hanem egy folyamat. Ez 4-4,5 percig még visszafordítható, sejtjeink ennyi ideig képesek kibírni oxigén és tápanyag nélkül. Amikor a testben leáll a légzés és a keringés, a sejtek a vésztartalékokat használják fel. Ha ezek elfogytak, visszafordíthatatlanná válik a folyamat.
A II. világháborút követő évtizedek robbanásszerű technikai és gazdasági fejlődése a társadalom átalakulásával párhuzamosan kihatással volt az elsősegélynyújtás szerepére, technológiájára is. A klasszikus nyugati társadalmakban megváltozott az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetősége, az elterjedt mentőszolgálatok relatíve gyors, korai helyszíni segélynyújtást garantáltak, így a hangsúly az elsősegélynyújtás szintjén a korai észlelésre és segélykérésre tevődött át. Ugyanakkor a medicina szemléletváltozást hozó fejlődése eltávolította egymástól az elsősegélynyújtást és a szakellátást. Ezek a szemléleti diszkrepanciák sajnálatosan megmutatkoztak az egészségkultúrában is, mely történelmileg hangsúlyosan az elsősegélynyújtáson keresztül kapcsolódott a medicinához.

A társadalmi elvárások az akut jellegű, egyre inkább kórházi alapú ellátással szemben folyamatos, egységes, széles körű, hozzáférhető, beteghez és betegséghez rendelt szolgáltatást követeltek. Ez az igény hozta életre az időmenedzsmentre szakosodott sürgősségi orvostant, mely az addigi elsősegélynyújtás-mentés rendszerét integrálta a kórházi kezeléssel. A sürgősségi ellátás folyamatában meghatározó irányelv, hogy minden beteg az állapotának megfelelően minél előbb jusson iránydiagnózishoz, és a korai stabilizálás mellett mielőbb kezdjék meg a definitív kezelését is. A szolgáltató jellegű, a betegek autonómiáját hangsúlyosan figyelembe vevő ellátást egyre inkább csapatjellegű, hatékonyan gazdálkodni képes szervezeti formák veszik át, akut kezelés vonatkozásában ezek sürgősségi rendszerek.

Életet menthetnek a laikusok
Sok szakember sürgeti az általános iskolai egészségtan-oktatás újbóli bevezetését, hiszen az emberi test megismerése elvezethet a további ismeretek befogadásához, így az elsősegélynyújtáshoz, melynek célja a segítség adása addig, amíg a szakorvos meg nem érkezik. A laikus elsősegélynyújtónak nem gyógyítania kell, hanem csökkentenie a baleset vagy rosszullét következményeit, lehetőleg megelőzni a további állapotromlást. Sok ember halála lenne elkerülhető a hozzáértő elsősegélynyújtással. Magyarországon évente 20-25 ezer embert veszítünk el hirtelen szívhalál következtében. Minden 30. percben meghal valaki kórházon kívül ebben a kórképben.

Az újraélesztésre az első tíz percben van a legnagyobb esély. Azonban míg Németországban 1000 emberből 973 tud újraéleszteni, addig 1000 magyar közül összesen 17-en tudják, hogy mit kell tenni ilyen vészhelyzetben. Számos esetben segíthetnek az elsősegélynyújtók a különféle balesetet szenvedetteken. Előzetes adatok szerint az év első negyedében 2996 sérüléses közúti közlekedési baleset történt, 11,58 százalékkal több, mint 2013 és 23,12 százalékkal kevesebb, mint 2004 első három hónapjában. A halálos balesetek száma 2013 ugyanezen időszakához viszonyítva 27,36 százalékkal, 95-ről 121-re emelkedett, 2004 első negyedévéhez viszonyítva azonban 242-ről 121-re csökkent. Ugyan a jogosítványszerzés feltétele az elsősegélynyújtás-vizsga, az emberek gyakran tétlen szemlélői a baleseteknek.




Dr. Berényi Tamás a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika sürgősségi-oxiológiai tanszéki csoportjának szakorvos

Kapcsolódó cikkek