A második világháború vége felé az antifasiszta szövetséges hatalmakat mind jobban foglalkoztatta az a kérdés, hogyan oldják meg a háború utáni, várható gazdasági nehézségeket, miképpen rendezzék a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi forgalmat. Ezek megvitatására hívták össze 1944 nyarán a háromhetes Bretton Woods-i értekezletet, miután megszületett a felismerés, hogy tartós béke csak akkor képzelhető el, ha átfogó intézményrendszer szabályozza a nemzetközi gazdaság működését.

Az elgondolás az volt, hogy olyan nemzetközi intézményeket kell létrehozni, amelyek szükség esetén a tagállamok rendelkezésére bocsátják a fizetésimérleg-hiányuk kiegyenlítéséhez vagy gazdasági fejlesztési terveik megvalósításához igényelt devizaösszeget, így segítve egy újabb, az 1929-es világgazdasági válsághoz hasonló krízis kialakulásának megakadályozását, a második világháború okozta károk felszámolását, és új, a nemzetek közötti sokoldalú kereskedelmi-pénzügyi együttműködés kialakítását. Az előzetes vitában a brit John Maynard Keynes által készített terv és a hitelező országok érdekeit tükröző White-terv állt szemben egymással.

Keynes úgy látta, hogy nem szabad újra elkövetni az első világháború utáni hibát, azaz a vesztes államokra túlzottan nagy jóvátételt kiszabni, sőt segíteni kell az újjáépítést. Arra is rámutatott, hogy el kell kerülni az egyes nemzeti valuták versengő, a reálgazdasági hatást kioltó leértékelését, közös alapból kell támogatást nyújtani a nehézségekkel küszködő országoknak. Keynes ezért a nemzeti bankokhoz hasonló szerepkörrel felruházott "Világjegybank" felállítását és bancor néven világvaluta bevezetését javasolta, a nemzeti valuták árfolyamát pedig bancorban kívánta megállapítani. Keynes elképzelése az volt, hogy az unióban résztvevő államok közül a többlettel rendelkezők hiteleket nyújtanak a deficites országoknak, a hitelfelvételeket pedig az unió korlátozza. A Harry Dexter White amerikai pénzügyminiszter által kidolgozott javaslat egyetértett Keynes következtetéseivel, de két intézménnyel számolt: egy újjáépítési és fejlesztési bankkal, valamint egy stabilizációs alappal, amely inkább pénz-újraelosztó, mint pénzteremtő szerepet játszik.

Az amerikai terv az irányítást a nemzeti kormányok által delegált igazgatókra bízta volna, a kvóták a leendő igazgatók szavazóerejét testesítették meg, kiosztásukat pedig a valutaalapba történő befizetések alapján határozták volna meg.1944. július 22-én a White-terven alapuló megoldás született Bretton Woodsban. A záróokmánynak öt célkitűzése volt: az újjáépítés előmozdítása, a magántőke-befektetések elősegítése, a nemzetközi kereskedelem fejlesztése, a különböző kölcsönök összehangolása és a külföldi beruházások gazdasági hatékonyságának figyelemmel követése. A konferencia egyetlen nemzeti valuta, az amerikai dollár aranyparitását rögzítette, 35 dollárban határozva meg egy uncia arany árát. A többi valuta árfolyamát a dollárhoz viszonyítva rögzítették, szűk sávokat hagyva a korrekcióknak.

Az így kialakult rendszert nevezték arany-deviza rendszernek, vagy arany-dollár standardnak.A záróokmány három nemzetközi gazdasági intézmény felállítását jelentette be. A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) újjáépítési és gazdaságfejlesztési beruházások finanszírozására lett hivatott, hosszú lejáratú hiteleket nyújtani, illetve kezességet vállalni ilyen természetű magántőke-befektetésekhez. A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) elsősorban a valutarendszerek egyensúlyának biztosításával, a valutastabilitással kellett foglalkoznia, rövid lejáratú valutakölcsönöket nyújthatott átmeneti fizetésimérleg-zavarok kiegyenlítésére. Mindkét intézményben kezdettől fogva érvényesült a túlnyomó amerikai tőkeerő és ennek megfelelően az ügyvezetésben a döntő amerikai befolyás, ezért a záróokmányt Libéria, a Szovjetunió és Új-Zéland nem ratifikálta.

A harmadik szervezet a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) lett volna, hogy biztosítsa a liberális nemzetközi kereskedelem megvalósítását. Az ITO alapokmányát azonban az amerikai kongresszus nem ratifikálta, ezért helyette - a Kereskedelmi Világszervezet 1995-ös létrejöttéig - az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a GATT működött. Az IBRD (Világbank) és az IMF hivatalosan 1945. december 27-én jött létre és 1947. november 15-én lett az ENSZ szakosított intézménye.

A Bretton-Woods-i aranydeviza-rendszer összeomlása 1971-ben a dollár aranyra átválthatóságának megszüntetésével elkezdődött, és a rendszer 1973 tavaszán a vezető tőkés valuták árfolyamának lebegtetésével megszűnt. A Bretton-Woodsban létrehozott intézmények, az IMF és a Világbank azonban ma is a nemzetközi pénzügyi rendszer kulcsfontosságú elemei.

Kapcsolódó cikkek