brusszel


NFM: Seszták ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályokat

Figyelő Online
2014.06.29  15:43   
mail
nyomtatás
Seszták Miklós fejlesztési miniszter ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályi és a szakmaetikai előírásokat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap az MTI-vel, miután az Együtt-PM bejelentette: költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz a tárcavezető ellen.
Juhász Péter, a pártszövetség társelnöke a feljelentést azzal indokolta, hogy sajtóhírek szerint Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében, és ezzel megkárosította a költségvetést.

"A leghatározottabban visszautasítjuk a Seszták Miklós korábbi ügyvédi tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott, lejárató célzatú, alaptalan vádakat" - jelentette ki erre válaszul az NFM, hozzátéve, hogy a miniszter személyiségi jogait sértő, valótlan nyilatkozatok közlőivel szemben Seszták Miklós megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

A tárca reagálása szerint nem felel meg a valóságnak, hogy Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével a 2000-es évek elején alapított cégek a költségvetést megkárosítva "cégtemetőkben" végezték volna. A cégalapításkori ügyvédi közreműködés nincs és nem is lehet összefüggésben egy gazdasági társaság későbbi működésével - jegyezték meg, úgy fogalmazva, hogy aki ilyet sugall, az nincs tisztában a jogszabályokkal, a miniszter korábbi tevékenységére vonatkozó tényeket kiforgatva, alaptalan rágalomhadjáratot folytat.

Seszták Miklós a betéti társaságok alapításakor is kellő körültekintéssel járt el - közölte az NFM.

A többéves tapasztalattal rendelkező MLM- (Multi Level Marketing) hálózatépítő Kovács Erzsébet - aki az MLM-rendszer kisvárdai bővítése során többek között Seszták Miklós ügyvédi irodájával is intézte a cégalapításokat - pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy a Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.