Könnyű titkot tartani a Pamír lejtőin, ahonnan a fővárosba (Dushanbe) naponta mindössze egyetlen repülővel lehet eljutni, ám ezt a járatot is bármikor azonnal törölhetik az „időjárási viszontagságokra" hivatkozva. Ugyanígy a mobilhálózat és az internetkapcsolat is bármikor „kihagyhat". Az egyetlen alternatíva egy 15 órás autózás lenne; a külföldiek is csak külön engedéllyel látogathatnak ide.

A Pamír lakói külön nyelvet beszélnek, informális vezetőik szervezik az életüket és a tádzsikokkal ellentétben nem a szunnita, hanem a síita hagyományokat követik. Az ország 1991-es függetlenedése óta a központnak még mindig nem sikerült fennhatósága alá vonnia a területet. A lakók a tádzsik diktatúra elnyomásától, kultúrájuk halálától tartanak, így ők a legerősebb ellenzéke Emomali Rahmon elnöknek, aki immár 22 éve van hatalmon. Rendszerét a korrupció és az atyafiság jellemzi.

Miután 2012-ben egy hatósági személyt megöltek az afgán határhoz közeli Khorog térségében, a kormányzat közvetlen katonai beavatkozás mellett döntött. A letartóztatások sora mögött a térség feletti hatalom átvételének célja tűnt föl, ám a meglepően határozott válaszlépésekkel sikerült kiszorítani a hadsereget. A konfliktus sokáig úgy tűnt, végleg elül, ám idén májusban egy rendőri beavatkozás után újra lángra kaptak az indulatok.

Ilyen körülmények közepette próbált terepmunkát végezni az Exeter-i Egyetem kutatója, Sodiqov, hogy Közép-Ázsia konfliktuskezelési gyakorlatát elemezze. Egyenruhások ragadták el és valószínűen a G.K.N.B. (állami hivatal, mely a biztonságért felel) tartja fogva. Amennyiben a vádakat igaznak találják, 20 év börtön várhat a családos fiatalemberre.

A kormány a „külföldöt", a „nagy országokat", a NATO-t, Szaúd-Arábiát és gyakorlatilag az egész világot felelőssé teszik az eseményekért, melyek kifutása szerintük az ország destabilizálása. A valóságban azonban épp azon fáradoznak, hogy stabilizálják az Ázsia tengelyének is tartott régiót.

Az amerikaiak és az oroszok egyaránt rengeteg pénzt pumpálnak az országba ennek érdekében. Az USA 278 millió dollárt utalt 2001 óta, hogy elősegítse az ország hadseregének fejlesztését, s ezáltal felkészítse a terrorizmussal és drogokkal szembeni harcra. Mindeközben a Kreml támogatásáról biztosította Rahmon kormányát, felkészülve arra az időre, amikor a nyugati csapatok elhagyják majd Afganisztánt.

A Tádzsikisztánban zajló háború igazi kockázata, hogy a stabilitás bástyája helyett maga válhat a kontinens egyik konfliktusforrásává.

Joshua Kucera isztambuli újságíró, a The Bug Pit hadászati és biztonságpolitikai kérdésekre fókuszáló blog szerzője.

Kapcsolódó cikkek