brusszel


Fogyóban a bankszámlák

Figyelő Online
2014.07.03  08:19   
mail
nyomtatás
Mind a bankszámlák, mind a bankkártyák száma csökkent az első negyedévben, ami arra utal, hogy a lakosság igyekszik csökkenteni bankszámlaköltségeit is - írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság
A Magyarországon vezetett fizetési számlák száma 2014. első negyedévében 1 százalékkal esett vissza az elmúlt év végéhez képest: a 10,49 millió számlán belül a lakossági számlák számában további kismértékű csökkenés figyelhető meg, míg a gazdálkodó szervezetek számláinak száma nem változott lényegesen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban közölt, első negyedéves pénzforgalmi statisztikái szerint.

A fizetési kártyák számában hasonló mértékű csökkenés tapasztalható, a 7,54 millió darab betéti kártya 1 százalékkal alacsonyabb a 2013 végi értéknél, míg a hitelkártyák száma az előző évi emelkedés után 4 százalékkal, 1,32 millió darabra csökkent a negyedév végére. Mindez a lap szerint arra utal, hogy a lakossági ügyfelek igyekeznek lejjebb szorítani a folyószámla-vezetéssel kapcsolatos költségeiket.

Az internetes fizetések során használható virtuális kártyák száma viszont 2 százalékkal 629 ezer darabra, az érintés nélküli fizetési funkcióval rendelkező kártyák száma pedig 25 százalékkal 2,2 millió darabra emelkedett, így már a fizetési kártyák negyede rendelkezik az utóbbi funkcióval.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200