brusszel


Figyelmeztető sztrájk volt a Lagermaxnál

Figyelő Online
2014.07.07  12:32   
mail
nyomtatás
Járási Tamás elnök elmondta, hogy a szakszervezet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás. Mivel a cég vezetésével folytatott többszöri konzultáció eddig nem vezetett eredményre, a szakszervezet figyelmeztető sztrájkot hirdetett.
A szakszervezeti vezető közlése szerint a budaörsi telephelyen foglalkoztatott 200 munkavállaló közül 110 gépkocsivezető lépett sztrájkba, mintegy harmaduk a telephely ebédlőjében pihent 10 óráig, míg az úton lévők, szerte Európában, valamelyik parkolóban álltak le két órára. Ha a hétfői figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, a taggyűlés határozata alapján akár hosszabb munkabeszüntetésre is sor kerülhet Budaörsön – közölte a 18 cég képviseletét ellátó MCDSz elnöke.

Lagermax budaörsi vezetése az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkkal kapcsolatban.A cég honlapja szerint a személygépkocsik és kis haszonjárművek nemzetközi és belföldi fuvarozásával, illetve szállítmányozással foglalkozó Lagermax Autótranszport Kft. 1993 óta 100 százalékos osztrák tulajdonban van. Budaörsön 250 ezer négyzetméter, nagy részben saját tulajdonú, gépkocsi-tárolásra alkalmas területtel, és körülbelül 100, főleg Mercedes típusú, a nemzetközi forgalomban is részt vevő autószállító szerelvénnyel rendelkeznek. Legfőbb ügyfeleik a világ multinacionális autógyártói, ezek magyarországi vezérképviseletei, illetve kereskedőhálózata.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.