brusszel


Nem kaszálta el az Alkotmánybíróság a trafiktörvényt

Figyelő Online
2014.07.08  12:51   
mail
nyomtatás
Elutasította az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt, amely a nemzeti vagyonról, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvények egyes részei alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az Alkotmánybíróság honlapján kedden megjelent tájékoztatás szerint tizenhat indítvány támadta a trafiktörvénynek azt a szabályát, amelynek értelmében 2013. július 1-jétől dohány-kiskereskedelem csak koncessziós szerződés által biztosított jogosultság és dohánytermék-kiskereskedelmi engedély birtokában végezhető.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat nem találta megalapozottnak.

A határozat indokolása szerint önmagában az, hogy a panaszosok hosszabb időn át, határozatlan időtartamra szóló működési engedély alapján dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytattak, amelyből rendszeres jövedelemre tettek szert, nem jelenti azt, hogy az említett gazdasági tevékenység megszerzett tulajdonnak vagy alkotmányosan védett tulajdoni várománynak lenne tekinthető.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vállalkozás joga nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan. Senkinek sincs alanyi joga egy meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozásra, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához.

Az Alkotmánybíróság – az indítvány keretei között – kizárólag azt az alkotmányossági kérdést vizsgálhatta, hogy a törvényalkotó által választott szabályozás az adott cél elérése érdekében szükséges és arányos volt-e. A törvényalkotó által választott szabályozás célszerűségét, hatékonyságát és méltányosságát az Alkotmánybíróság, hatáskörének hiányában nem vizsgálhatta - olvasható a tájékoztatásban.

A határozathoz Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolást, míg Bragyova András, Lévay Miklós és Kiss László alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.