brusszel


Ez még Orbán szerint sem sikerült a kormánynak

Figyelő Online - Váczi István
2014.07.10  08:00   
mail
nyomtatás
Tűkön ülve várják a vállalkozók, hogy valaki nekiálljon a felesleges szabályok irtásának, az eddigi kormányzati gyakorlat azonban nem sok jóval kecsegtet.
Az úthenger módjára haladó jogalkotás az elmúlt négy évben maga alá gyűrte a felesleges bürokrácia elleni küzdelmet. Pedig a kormány tisztában van a problémával. A 2010-ben meghirdetett Egyszerű állam program diagnózisa szerint Magyarországon a vállalkozások adminisztrációs költségei 3000 milliárd forintra, a GDP 10,5 százalékára rúgnak, ami az Európai Unió átlagának háromszorosa.

Az is beszédes, hogy Orbán Viktor a napokban az édességgyártó Stühmer Kft. új telephelyének avatásán azt mondta: a magyar gazdaság akkor lesz feldönthetetlen, ha megtöbbszörözik a kkv-k teljesítményét. Ehhez pedig az kell, hogy a magyar adórendszer vállalkozóbarátabb és rugalmasabb legyen, hogy az adószabályok ne jelentsenek elviselhetetlen bürokratikus terhet a vállalkozni akaróknak - tette hozzá a miniszterelnök. Ez erős önkritikaként értelmezhető négy év kormányzás után.

Egyre hátrébb

Nemzetközi összehasonlításban sem derűsebb a kép. Ezt bizonyítja az egyik leginkább figyelt rangsor, a Világbank Doing Business listája, amely a cégalapítás és -működtetés gördülékenysége, hatékonysága alapján áll össze. A több részmutatóból képzett abszolút sorrendben Magyarország jelentősen visszaesett 2009 óta, és eddig csak egyetlen évben, 2007-ben szerepelt rosszabbul, mint a tavalyi és idei 54. hely.

A témáról részletesen olvashat a Figyelő hetilap július 10-i, idei 28. lapszámában.

A bürokráciacsökkentési elképzeléseiről Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is nyilatkozott a Figyelőnek, az interjút is ebben a lapszámban olvashatja.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.