brusszel


Hámori András a Sberbank felügyelőbizottságának új elnöke

Figyelő Online
2014.07.10  08:47   
mail
nyomtatás
Hámori Andrást, a Sberbank Europe AG lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagját választották a Sberbank Magyarország Zrt. felügyelőbizottsága élére, miután a Magyar Nemzeti Bank is jóváhagyta a kinevezést - közölte a Sberbank szerdán az MTI-vel.
Hámori András 2014. július 4-i hatállyal váltotta Valentin Mihovot ebben a pozícióban. A közlemény szerint a Sberbank Europe AG Igazgatóságának tagjaként Hámori Andrásnak jelentős szerepe volt a Sberbank kelet-közép-európai piaci helyzetének megerősítésében. Hámori András - aki egyebek között a lakossági üzletág regionális fejlesztéséért, illetve a németországi direkt bank (Sberbank Direct) kiépítéséért felelős - a Sberbank Magyarország Zrt. Felügyelő Bizottságának elnökeként digitális és tradicionális banki tapasztalatát kamatoztatva hatékonyabbá tudja majd tenni a bank működését, amely így modern, ügyfélközpontú és sikeres meghatározó banki szereplővé válhat a magyar piacon - olvasható a közleményben.

A szakember 1999-ben kezdte pályafutását a Budapest Bank kockázatkezelési menedzsereként, ahol 2001-ben vezető kockázatkezelési szakértő, majd két év után felsővezető lett. 2005-ben a bécsi Raiffesen Bank International lakossági termékekért és marketingért felelős alelnökének nevezték ki. 2009-től Hámori András lett a Zuno Bank AG elnök-vezérigazgatója, majd 2013. január 1-jével lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagként csatlakozott a Sberbank Europe AG-hez.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200