brusszel


Bezár a pesti gyár, rozsda marja

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.07.13  15:00   
mail
nyomtatás
Az utóbbi hónapokban több nagyvállalat is budapesti üzemének bezárását jelentette be, ez tovább gyarapítja a hányatott sorsú ipari ingatlanok számát. Pedig rozsdaövezetből eddig sem volt hiány, a fejlesztők jó időszakokban sem tülekednek a hasznosításukért.
Még egyszer bemegyek, és megnézem a gépeket, amelyeket én terveztem. Bár már egy ideje nem ott dolgozik, ez volt az első gondolata a Michelin Hungária egy korábbi mérnökének, amikor meghallotta, hogy volt munkaadója megszünteti a budapesti gyárat, amely Taurusként egykor a magyar gazdaság egyik meghatározó központja volt.

Bizonyos értelemben persze az is eredmény, hogy eddig fennmaradt moondjuk a Taurus-Michelin, hiszen a hazai gyáripar jelentős része leépült a rendszerváltás után. A 90-es évek elején életben maradókat pedig az ezredforduló után a termelés Ázsiába költöztetése, majd a válság tizedelte meg. Az elvesző munkahelyeken túl további problémát okozott, hogy számos helyen - így Budapesten is - a megszűnt üzemek a város aránylag belső részein működtek, az országba települő multik viszont nem vették át ezek helyét, hanem a városszéli ipari parkokat preferálták. Így felmerült a kérdés, hogyan alakuljanak át, nyerjenek új funkciókat a rozsda- vagy barnaövezetnek is nevezett nagyvárosi iparterületek.


Erre a problémára Budapesten a közelmúlt újabb, már le is zajlott vagy beharangozott gyárbezárásai irányították ismét a figyelmet. Közel százéves működés után a múlt év elején zárt be Kispest és Pestszentlőrinc határán a Dunaferr Lőrinci Hengermű. A Kerepesi úton, az Aréna Plázától pár lépésre, egyben a Fiumei úti temető szomszédságában az említett Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. telephelye ürül ki jövőre. A XVII. kerületi Pesti úthoz közel pedig két nagy telephely jövője lett kérdéses. Az egyik a Danone Keresztúri út 210. szám alatti gyártelepe, a másik pedig az Egyesült Vegyi Művek Cinkotai úti hatalmas ingatlana, ahol a múlt év végén fejeződött be a gyártás, és botrányos körülmények közt költözött Szegedre. (Részletesebben lásd a Gyársorsok című írást.) Év végéig szintén bezár a Douwe Egberts Hungary Zrt. kávépörkölő, kávé- és teacsomagoló üzeme, de ez Újpest külső, ipari övezetében található, amely remélhetőleg egy darabig nem rozsdásodik el.

A várostervező mérnökök egyik legnagyobb gondja, hogy miközben Budapesten mintegy 70 négyzetkilométernyi barnaövezet található - ez a főváros összterületének több mint 13 százaléka -, addig az új lakó- és kereskedelmi egységek legtöbbször nem itt, hanem zöldmezős beruházásként valósulnak meg. Egy régebbi OECD-kutatás szerint egy fejlett világbeli nagyváros lakosságának 10 százalékos gyarapodása az eredeti urbánus zöldterületek 50 százalékos csökkenését vonja maga után. Ennek fő oka, hogy túl drága és összetett feladat egykori iparterületeken fejleszteni.

Még dübörgő ingatlanpiaci időszakban, 2006-07 táján is igen nehéz kenyérnek számított a rozsdaövezetek átalakítása lakó- vagy irodaparkká, esetleg bevásárlóközponttá. Zöldmezős fejlesztést sokkalta egyszerűbb, olcsóbb és jövedelmezőbb volt kivitelezni.  A rozsdazónákra érdeklődők csak kifejezetten csábító árak mellett akadtak.

 

Az elemzés és a körkép további rlsze elolvasható a Figyelő hetilap legfrissebb, 2014/28-ik számának 48-51-ik oldalain.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200