brusszel


Ferenc pápa a pedofília és a maffia ellen

Figyelő Online
2014.07.13  12:17   
mail
nyomtatás
Az egyházat lepraként fertőző pedofíliáról, a papi nőtlenségről és az olaszországi maffiával szembeni egyházi fellépésről beszélt Ferenc pápa a La Repubblica című olasz balközép napilapban vasárnap megjelent interjúban. Közölte: bottal lép fel a pedofil papokkal szemben.
Egy gyermek megrontása "a legborzalmasabb és legmocskosabb, amit csak el lehet képzelni" - hangoztatta a katolikus egyházfő a beszélgetésben, amelyet Eugenio Scalfarival, a La Repubblica volt főszerkesztőjével folytatott.

Ferenc pápa elmondta, hogy ismerete szerint a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés nagy része családi vagy baráti környezetben történik.

"Megbízható adatok az egyházon belüli pedofíliát két százalékra értékelik. Ennek az adatnak meg kellene nyugtatnia, de bevallom, egyáltalán nem nyugtat meg. Ellenkezőleg, nagyon súlyosnak találom. Két százalék a pedofil pap, közöttük van püspök és bíboros is. És még ennél is többen vannak, akik tudnak róla, de hallgatnak, büntetnek anélkül, hogy felfednék az okát. Én ezt a helyzetet fenntarthatatlannak tartom, és szándékomban áll a megkívánt szigorúsággal fellépni ellene" - jelentette ki Ferenc pápa azután, hogy július 7-én a papi pedofília hat áldozatával találkozott a Vatikánban. Ekkor az egyházfő bocsánatot kért az áldozatoktól és családjaiktól, azt hangsúlyozva, hogy ezeknek a papoknak nincsen helyük az egyházban.

A La Repubblicának Ferenc pápa most úgy fogalmazott, hogy "a pedofília leprája megfertőzi az egyházat is... Mint Krisztus, bottal lépek fel a pedofil papokkal szemben."

A papi cölibátusra vonatkozó kérdésre Ferenc pápa azt válaszolta, hogy a papi nőtlenséget a 10. században vezették be, "...a probléma fennáll, de nem nagy súlyú. Idő kell hozzá, de vannak megoldások, és meg fogom ezeket találni."

Ferenc pápa az interjúban kitért az olaszországi szervezett bűnözésre is. A pápa június 21-i calabriai látogatása során kiátkozta az egyházból a maffia tagjait. Ezután az olasz bűnszervezetek börtönben levő tagjai megtagadták a misére járást. A dél-olaszországi vallási körmeneteket pedig továbbra is a maffia szervezi.

Az egyházfő a maffiózók "rendszeresen templomba járó" édesanyjaihoz, feleségeihez és más nőrokonaihoz intézte a kérdést: "Ezek az asszonyok azt hiszik, hogy az Úr megbocsátja a gaztetteket?"

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az egyház nem hagy fel a maffiával szembeni küzdelemmel akkor sem, ha "egyes papok szemet hunynak felette, és gyenge a szervezett bűnözéssel szembeni polgári bejelentés is".

Ez a harmadik alkalom, hogy Ferenc pápa az olasz balközép napilapnak adott interjút tavaly szeptember és október után.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.