brusszel


Rendszerváltás a parkolásban

Figyelő Online - Brückner Gergely
2014.07.18  14:01   
mail
nyomtatás
Felváltotta az állami cég a korábbi legnagyobb szolgáltatót, az ebből fakadó konfliktusok perek, eljárások sokaságához vezethetnek.
Megtörtént a nagy július eleji mobilparkolási átállás, elindult az új, immár az állami Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. monopóliumával irányított rendszer. Nagy fennakadások nem voltak - mondta el erről Veres Mihály, a cég vezérigazgatója, aki szerint a nyáron szokásos napi 52-54 ezer mobilparkolást a 810 és a 763 előhívó közötti átállás nem zavarta meg, mindvégig minden jól működött. Mindez biztosan így van, de azért az átállás napja igencsak izgalmasra sikeredett a korábbi legnagyobb szolgáltató, az Első Mobilfizetés Elszámoló (EME) Zrt. szemszögéből, ahogy nem kevés dilemmát okozhatott a három mobiloperátornál is (Mobil Góliát - Figyelő, 2014/26. szám). Ők ugyanis biztosan tudhatták, hogy amennyiben átveszik az NMF gondolkodását és törvényértelmezését, illetve egy új szerződés miatt a régi ügyfelek kiszolgálását felmondás nélkül megszüntetik, azzal kártérítést kockáztatnak.

Maga a polgár, vagyis a legtöbb autós sokat nem észlelt a változásból, mert vagy megfelelő tájékoztatást kapott, vagy korrekt elbánást. Azért egy-két kerületben szerencsétlenül jártak az ügyfelek is: igencsak bosszúsak lehettek azok, akik korábbi szokásaiknak megfelelően - vagyis a régi szolgáltató hívószámával - mobilparkoltak, majd mégis megkapták a Mikulás-csomagokat. Elsősorban két kerületben, a VI.-ban és a XIII.-ban záporoztak annak ellenére a büntetések, hogy mindenki tisztában volt a helyzet fonákságával.

Különösen inkorrekt volt a polgárokkal szemben az az eljárás, hogy még akkor is pótdíjaztak, amikor a rendszerben pontosan láthatták volna az illetékesek, hogy a jóhiszemű autós fizetett, és az EME beszedte a pénzt. A Figyelő eheti összeállításában részletesen is olvashatnak az átállás napjának pontos történetéről, illetve a várható jogvitákról!

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200