brusszel


Élesíti a fűrészt a Wizz Air vezére

Figyelő Online - Váczi István
2014.07.23  06:00   
mail
nyomtatás
Lehetőséget lát a Ryanair arculatváltásában, és kitart a kemény fapados modell mellett a Wizz Air vezérigazgatója. Szerinte már nemigen vannak olyanok, akik a Malév-ügy miatt nem utaznak a társasággal.
A Wizz Air nem gondolkozik abban, hogy megváltoztassa eddigi kemény fapados (ultra low cost) üzleti modelljét - mondta el Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjúban. Abban, hogy a Ryanair utasbarát fordulatot hajt végre - például az ülésekhez rendelt jegyekkel, megengedőbb poggyászkezeléssel -, az EasyJet pedig már korábban elkezdett távolodni ettől a modelltől, lehetőséget lát.

„Versenytársaink távolodása jó hír számunkra, mi pedig egyre inkább úgymond élesítjük a fűrészünket arra, hogy még jobban meg tudjuk magunkat különböztetni" - fogalmazott Váradi József. Szerinte ugyanis - főleg Kelet-Közép-Európában - kifejezetten árérzékeny a piac, így a költségek és a jegyárak leszorításával lehet a legjobban stimulálni.

Érzelmi alapon

Arra a kérdésre, hogy vannak-e még olyanok, akik érzelmi alapon azért nem utaznak Wizz Airrel, mert úgymond a cég döntötte be a Malévot, azt mondta: nem ők döntötték be a nemzeti légitársaságot, az akkor állt le, amikor elfogyott a pénze.

„Nem hiszem egyébként, hogy sok ilyen ember van. Ha annyira érzelemdúsan közelített volna az egész lakosság a kérdéshez, akkor a Malév még ma is repülne, mert megvették volna a jegyeket azon az áron, amennyiért a társaság kínálta. Nem ez történt" - jegyezte meg a Wizz Air vezérigazgatója.

A Váradi Józseffel készült interjút a Figyelő hetilap július 17-i, idei 29. lapszámában olvashatja.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200