brusszel


Megkezdődött az orgoványi takarék betéteseinek kártalanítása

Figyelő Online
2014.07.16  15:31   
mail
nyomtatás
Hatályos a jegybank határozata, amellyel visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét; ez megnyitja az utat a takarék felszámolása és a betétesek kártalanítása előtt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-t
A jegybank július 4-én tette közzé határozatát az engedély visszavonásáról, amely a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap múlva vált hatályossá - emlékeztetett az MNB, hozzátéve, hogy a határidő kedden járt le.

A közlemény szerint a jegybank által az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés Cégközlönyben való megjelenését követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 20 munkanapon belül - az adott betétes tényleges betétösszegétől függően - akár 100 ezer eurós összeghatárig, azaz a jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a TakarékBank Zrt. veszi át, és igény esetén e likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket - a biztosítottakat és a nem biztosított betéteket egyaránt - a szövetkezeti integrációs törvény alapján.A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a TakarékBank Zrt. és az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal - hangsúlyozta az MNB.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel.A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem. A takarékszövetkezeti szektor helyzete prudenciális szempontból összességében stabil - mutatott rá közleményében a jegybank.

Az Országos Rendőr-főkapitányság múlt pénteken megerősítette az MTI-nek, hogy hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében ismeretlen tettes ellen.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.