brusszel


Több cég is foglalkoztatná a Nokia dolgozóit

Figyelő Online
2014.07.19  08:10   
mail
nyomtatás
Már több cég, köztük az Apple iPhone-ját is gyártó Foxconn leányvállalata is érdeklődik a komáromi Nokia-üzem elbocsátásra kerülő dolgozóinak foglalkoztatása iránt - írta a Népszabadság.
A lap szombati számában azt írták, ez a leánycég, a PCE Paragon Solution Kft., amely rendelkezik termelőegységgel Székesfehérváron, és már van gyártóegysége a komáromi Nokia-gyár közelében is. A lap értesülését a cégnél megerősítették, de részleteket nem kívántak közölni.

A további érdeklődőkről László Zoltán, a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezetének vezetője beszélt a lapnak, de ő konkrét cégeket nem kívánt megnevezni. A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja az 1800 dolgozót foglalkoztató komáromi Nokia-gyárat.

A lap emlékeztet arra, hogy Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a bejelentést követően elmondta: a kormányzat a gyárbezárás következményeinek enyhítésére öt elemből álló akciótervet dolgozott ki.

Ennek részeként az államtitkár utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban jelentős munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.