brusszel


A kémelhárítás megerősítésén dolgoznak Németországban

Figyelő Online
2014.07.20  14:34   
mail
nyomtatás
Megerősítik a kémelhárítást és az informatikai biztonságot több német minisztériumban, miután az utóbbi hetekben két kormányzati dolgozó ellen is eljárás indult azzal a gyanúval, hogy az amerikai hírszerzésnek dolgozik - írta a Der Spiegel.
A hírmagazin vasárnapi számában megjelent beszámoló szerint számos tárcánál már az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos németországi tevékenységének tavalyi lelepleződése óta jobban ügyelnek az információk biztonságára, de a július elején kipattant újabb botrányok miatt további óvintézkedéseket tesznek.

Például Urusula von der Leyen védelmi miniszter az NSA-ügyek óta lehallgatás elleni titkosító szoftverrel felszerelt mobilt használ a fontosabb megbeszélésekhez, és előfordul, hogy egy katonatiszt beosztottjával elküld egy ilyen készüléket ahhoz, akivel beszélni akar, és csak akkor hívja fel, amikor már a vonal mindkét végén rendelkezésre áll a biztonságos telefon.

Ugyanakkor a tárca vezetésén kívül az utóbbi években nemigen tartották be a biztonsági előírásokat. A kémbotrányok kipattanásáig "a nemtörődömség mindennapos volt", ráadásul a 400 pontból álló szabályzat korszerűtlen, 2005-ben készült, amikor még nem használtak okostelefont és táblagépeket - írta a Spiegel, amely szerint a miniszter az újabb kémügyek miatt elrendelte a szabályzat felülvizsgálatát.

A külügyminisztériumban és az igazságügyi tárcánál is hozzákezdtek a belső kommunikációs hálózatok és biztonsági előírások ellenőrzéséhez, részben egy külső tanácsadó cég közreműködésével. Így például a külügyminisztérium munkatársait külön hirdetményeken figyelmeztetik a tárca berlini épületében arra, hogy egy biztonságtechnológiai vállalat szakemberei éjszakánként ellenőrző műveleteket hajtanak végre a szolgálati számítógépeken.

A biztonsági területért felelős belügyminisztérium még formálódó terve szerint a technikai fejlesztések mellett változtatni kell a szakszolgálatok tevékenységén, ezentúl célzott megfigyelés alá kell vonni a hivatalosan barátinak számító államok nagykövetségét és konzulátusait is - írta a Der Spiegel.

A német hatóságok július elején a védelmi minisztérium egy alkalmazottja és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy munkatársa ellen indítottak eljárást azzal a gyanúval, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgoztak.
Az előzetes letartóztatásba helyezett BND-s alkalmazott éppen a kémelhárítás fejlesztésére készített koncepció tervezetét juttatta el a CIA-hoz, és a dokumentummal "házalt" a müncheni orosz konzulátusnál is, hogy bizonyítsa, milyen értékes információkat tud szerezni - írta a Süddeutsche Zeitung című lap a hétvégi számában.

A védelmi minisztérium kémgyanúba került munkatársa tagadja, hogy törvényt sértett. Azt állítja, hogy a hatóságok tévesen értelmezik egy amerikai állampolgárságú korábbi feletteséhez fűződő baráti viszonyát, akivel Koszovóban szolgált együtt a NATO KFOR-küldetésében - írta a Süddeutsche Zeitung, amely szerint a minisztériumi dolgozót ugyan felfüggesztették az állásából, de nem vették őrizetbe.

A kémügyek tovább terhelik Berlin és Washington viszonyát, amely hónapok óta feszült az NSA titkos adatgyűjtő programjainak lelepleződése miatt. A törvényhozás alsóháza (Bundestag) az ügy feltárására vizsgálóbizottságot alakított. A bizottság vezetője szerint meglehet, hogy az amerikai szolgálatok a bizottsági munka iránt is érdeklődnek, ezért fokozottan törekednek a bizottsági anyagok védelmére. Azon is gondolkodnak, hogy a titkos dokumentumok elkészítéséhez számítógép helyett írógépet használnak - jelentette ki a napokban Patrick Sensburg, a bizottság elnöke, a konzervatív CDU képviselője.

A visszatérés a számítógéptől az írógéphez nemcsak a Bundestagban merült fel. Ezt mutatja a Wirtschaftswoche című gazdasági hetilap beszámolója, amely szerint az írógépgyártók forgalma megugrott a tavaly kirobbant NSA-ügy hatására. Az Olympia írógépeket gyártó cég azzal számol, hogy az idén megduplázzák az eladott gépek számát és elérik a 10 ezer darabos határt, a Triumph-Adler villanyírógépek gyártója pedig egyharmados forgalomnövekedésről számolt be - írta a Wirtschaftswoche.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.