brusszel


Maláj utasszállító-Nem szavatolják a szakértők biztonságát

Figyelő Online
2014.07.20  18:02   
mail
nyomtatás
Kijev nem tudja szavatolni a nemzetközi szakértők biztonságát a malajziai repülőgép lezuhanásának helyszínén, mivel a területet a kelet-ukrajnai szakadárok tartják ellenőrzésük alatt - hangoztatta Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján.
"Nem tudjuk a biztonságot szavatolni olyan területen, amelyet szakadár fegyveresek ellenőriznek, Oroszországtól pedig nem kaptunk garanciákat" - szögezte le.

Hrojszman bejelentette, hogy újabb 27 holttestet és 20 testrészt találtak a mentést végzők a katasztrófa helyszínén. Szavai szerint ezeket is a torezi vasútállomáson álló hűtővagonokba rakják, mint a korábban összegyűjtött 192 holttestet és 8 testi maradványt.

Kitért viszont arra, hogy a hűtővagonok még mindig a szeparatista fennhatóság alatt lévő Donyeck megyei Torezben vesztegelnek. "Jelenleg párbeszédet folytatunk annak érdekében, hogy a vonat a hűtővagonokkal elindulhasson" - tette hozzá.
Michael Bociurkiw, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek szóvivője a nap folyamán egy korábbi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a hűtővagonok Torezben maradnak a nemzetközi szakértők odaérkezéséig.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az áldozatok közül 192 holland állampolgár volt.

Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral. Az elnöki sajtószolgálat közleménye szerint Porosenko - a kelet-ukrajnai szakadárokra és Oroszországra utalva - ismét sürgette, hogy a nemzetközi közösség állítsa meg azokat, akik "terroristákat irányítanak, finanszíroznak és fegyverekkel látnak el".
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.