brusszel


Árzuhanás a balatoni ingatlanpiacon

Figyelő Online
2014.07.22  10:56   
mail
nyomtatás
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. A Jófogás.hu e-kereskedelmi oldal felméréséből az is kiderül, hogy a „klasszikus" Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
Országosan 12 ezer forinttal csökkent egy nyaraló átlagos négyzetméterára, ami egy 80 m2-es ingatlan esetében közel egymillió forintos különbséget jelent. A Jófogás.hu a nyári szezon közepén az adatbázisában szereplő ingatlanárakat vizsgálva arra jutott, hogy átlagosan 122 ezer forint/ m2-ért lehet saját második otthont vásárolni. Tavaly júniusban még átlagosan 134 ezer forint/m2 áron kínálták a nyaralókat.

Az árak változását figyelve kiderül, hogy divatba jött két Budapest közeli megye: Komárom-Esztergom és Fejér a legdrágábbak közé tartozik, utóbbi elsősorban a Velencei-tónak köszönheti népszerűségét. Jelenleg mindkét megyében 188 ezer forint körül mozog a nyaralók négyzetméterára és a drágulás is komoly. Tavaly ilyenkor Fejérben még átlagosan csak 160 418 forintot, Komárom-Esztergomban pedig 115 751 forintot kértek a nyaralók négyzetméteréért.

A lista végén Nógrád kullog, itt akár már 64 ezer forint/m2-ért szerezhetünk egy kis darabka nyugalmat, de Hevesben és Jász-Nagykun Szolnok megyében sem feltétlenül drága mulatság a nyaralóvásárlás. A Tisza-tónál már 1,5 millió forintért miénk lehet egy helyes kis nyári lak. Érdekesség, hogy a Balaton környéki megyékben is, Zalában és Somogyban például jelentős mértékben, átlagosan 40 ezer forinttal csökkentek az árak, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a magyar tenger veszítene vonzerejéből. Hiszen a legdrágább üdülőket még mindig itt találjuk, például 270 millió forintot kérnek egy tihanyi, örökpanorámás, számos extrával felszerelt luxus ingatlanért.

A nyaralóárak zuhanása nem újdonság: 2010-ben volt a boom, akkor 209 ezer forintot kértek átlagosan és országosan egy négyzetméterért, ami mára majdhogynem a felére csökkent. Összegezve, Magyarország legismertebb apróhirdetési portáljának adatait, Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megye rendelkezik a legdrágább nyaralóárakkal, míg Nógrád, Heves, és Jász-Nagykun megyében a legolcsóbbak. Az elmúlt évek alapján az is kijelenthető, hogy nyáron éri meg legjobban, tavasszal pedig legkevésbé nyaralót vásárolni.

 

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.