brusszel


Tarlós: igenis megépül a gát a Rómain!

Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2014.07.23  07:00   
mail
nyomtatás
Megszólalt Tarlós István a Római-parton építendő gát ügyében. A Figyelő Online-nal azt tudatta, számára az a lényeg, hogy immár a harmadik tudományos testület mondta ki, ne a Nánási úton, hanem a Római-parton épüljön meg a védmű.
Régóta folyik a vita a Városháza és a környezetvédő civilek között, hol épüljön meg az évtizedek óta ígért Duna-parti gát a főváros III. kerületében. Pontosabban negyedik éve folyik a vita, mert korábban Demszky Gábor főpolgármester csak ígérgetett, de terveket sem tett le az asztalra, így nem volt miről vitatkozni. A Tarlós István vezette Városháza a Római parton felállítandó mobilgát mellett tette le a voksát, amelyet egyes civil szervezetek hevesen elleneztek, arra hivatkozva, hogy ebben az esetben sok fát ki kell vágni, s a Római-part is elveszíti mai báját, hangulatát. Ezért ők a Nánási út mentén emelendő gátért küzdöttek.

Mostanáig három tudományos testületet kért fel állásfoglalásra a Fővárosi Önkormányzat. A Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága és a Budapesti Műszaki Egyetem tanszéke már tavaly a Római parti mobilgát mellett szavazott. De a heves vita nyilván közrejátszott abban, hogy idén az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának a véleményét is kikérték. A július első felében nyilvánosságra hozott szakvéleményt az eddig tiltakozó civilek a saját győzelmeként értékelik. Azt állítják, végre maradhatnak a fák és megmenekül a Római. A vízügyi szakvéleményben ugyanis az áll, hogy a parton, de ne közvetlenül a Duna mentén, hanem onnan pár méterre, az ingatlanok kerítése mentén húzódjon majd gát jó része.

„A bizottság a számára feltett fő kérdést illetően, miszerint part menti védmű épüljön, vagy pedig a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon történjék-e a védekezés, határozottan állást foglalt, hogy a parton kell megépülnie. Ez egyértelmű állásfoglalás, nehezen lehet félreértelmezni, még ha erre egyesek kísérletet tesznek is." - mondta Figyelő Online-nak Tarlós István. - „A fő kérdés ugyebár az volt, hol épüljön a védmű. Ez egyszer s mindenkorra eldőlt. A part mentén. Ehhez képest másodlagos kérdés, mondhatni mellékes, hogy a víztől hány méterre. Természetesen elfogadjuk, figyelembe vesszük a vízügyi szakértők észrevételeit, javaslatait."

Mindenesetre a javaslat, hogy a gát a kerítések mentén álljon, felvet egy újabb kérdést: mi lesz a parti sétány sorsa? Hiszen eddig arra hivatkozva nem tették rendbe, hogy évente egyszer-kétszer úgyis elönti a víz. A vízügyi tudományos testület ezzel együtt is azt tanácsolja, hogy a műszaki tervekkel együtt tájépítészeti és partrehabilitációs terveket is készítsenek.
A Római-parti védmű kiépítésének az ütemterve a következő: jövő tavaszig minden engedély beszerzése, - beleértve a hivatalos árvízszint módosítását is a tavaly júniusi rekordmagasságú árvíz miatt -, majd ősszel az építkezés megkezdése, ami várhatóan egy évig tart.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Római gát

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.