Az új megközelítés számos jól ismert fogalommal és közhelyszerű megállapítással operál. Nemcsak a válság kitörése óta, de közel 25 éve ismeretes például, hogy a globális piaci versenyben az angolul beszélő munkaerő a legkeresettebb, vagy, hogy a fenntartható fejlődés csak a társadalmi gondolkodás átalakulása révén érhető el. Mindezek mellett a dokumentum mégis tartogat számos érdekességet: megtudhatjuk belőle, hogy hogyan gondolkodnak a multiknál a gazdaság jövőjéről, és hogyan képzelik el a kormányzattal és a társadalommal kialakítandó viszonyrendszerüket.

Egy stratégia mind felett
A dokumentum nyilvánvalóvá teszi, hogy a termelésben nem követhető a válság előtti pusztán növekedésorientált gondolkodás. Egy olyan hosszabb távú stratégiára hívja fel a figyelmet, amely komplex (ökológiai, gazdasági, társadalmi) megközelítést kínál az egyes gazdasági szegmensek számára. A javaslat központi fogalma az egyensúly megteremtése és a szinergia, amelyet az inkluzív gazdaság lényegének nevez. Az új gazdasági modell kialakításában azonban a legnagyobb szerepet a kormányzati ösztönzőknek szánják. Csak a kormányok vannak abban a helyzetben, hogy új szabályozókat alkothassanak, kijelöljék az országok prioritásait, fejlődési irányát és utat nyissanak egy új gazdasági modellnek- állapítja meg a javaslat a bevezetőben. Egy hosszabb távon megalkotott országstratégia tehát a kormányzattal együttműködve születhet meg. Ez az országstratégia alkalmas lenne arra is, hogy megoldja az állam gazdasági terjeszkedésének dilemmáját. A dokumentum ilyen kérdésként konkretizálja az állami szerepvállalást az energetika és a közművek terén.

A multinacionális vállalatok számolnak az állammal mint gazdasági szereplővel. A válság előtti neoliberális modell, amely a piaci szereplőkkel szemben az állam fokozatos visszaszorítását jelentette, itt már nem jelent opciót a növekedés tervezésében. Az állami irányítás és szociális struktúra ebben a modellben vállalatok társadalmi felelősségvállalásával (CSR) egészül ki.

Visszatérő célok: oktatás, átláthatóság, fenntarthatóság
A jelentés az oktatás, a kutatás-fejlesztés, a foglalkoztatáspolitika, a pénzügyi szabályozás és a fenntarthatóság területén él konkrét javaslatokkal a kormányzat számára. Visszatérő elem az oktatás és a szakemberképzés elégtelensége Magyarországon. Nem tartják szerencsésnek a közoktatás túlzott egységesítését, mivel az nem fejleszti a piaci igényekhez igazodó differenciált képességeket. A jelentés leginkább az idegennyelvtudás és a reáliák (matematika, természettudományok) terén való lemaradásunkat tartja a legnagyobb hátránynak. A felsőoktatásban képzett szakemberek száma sem áll igazodik a válság utáni munkaerőpiaci igényekhez. Egy olyan időszakban, amikor „több mint egymillió betöltetlen műszaki, informatikusi állás van Európában". Nem elégséges a vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködése sem.

A jelentés szerint a foglalkoztatáspolitika rákfenéje, ahogy Európa többi részén is, a fiatalkori munkanélküliség. A probléma megoldására nem elegendő a vállalatok által tett proaktív lépések (képzések,tréningek,ösztöndíjak), hanem egy társadalmi közmegegyezésen alapuló stratégiára van szükség. A fiatalok, nők, szegények felemelése nélkül, a belső kereslet és megtakarítások híján nem lehetséges erős, exportképes gazdaság felépítése sem. A jelentés által pozitív pénzügyi kormányzati lépésként értékelt kamatcsökkentés, illetve a kkv-knek nyújtott hitelprogram csak a kezdete lehet a belső kereslet növelésének. Ugyanígy fontosnak tartják a multinacionális cégek vezetői a szabad versenyen alapuló bankrendszer működését, a kiszámítható adórendszert és konszenzusos adópolitikát, illetve a gazdaság kifehérítését.

A fenntarthatóság megköveteli a szakértői hozzájárulást az egyes szektorok, így az energiaszektor átalakításában. Mivel tőlünk nyugatra egy új technológiai forradalom van születőben, a magyar gazdasági stratégiának és a munkavállalói képzettségnek is lépést kell tartania a fejlődéssel. Ebben a nagyvállalatok élen járhatnak, példát mutatva a társadalmi gondolkodás elterjedésére.

Az állam és a nagyvállalatok: az új modell
Milyen új modell olvasható ki a legbefolyásosabb magyarországi vállalatvezetők idei konszenzusos jelentéséből? A válasz kevésbé országspecifikus, mint gondolnánk, és jól beilleszthető a válság utáni nyugati gazdaságszervezési trendekbe. Colin Crouch brit szociológus-politológus a gazdasági világválság hatására megjelent két legutóbbi könyvében (The Strange Non-Death of Neoliberalism, Making Capitalism Fit for Society) a politikai struktúra és a vállalati szándékok egymáshoz való közeledéséről ír, mint a már most érzékelhető krízis utáni fejleményről. Az előrejelzés szerint a kormányzat partnerségi kapcsolatokat épít ki a nagyvállalatokkal és egyre inkább támaszkodik azok foglalkoztatási és a társadalmi felelősségvállalás terén kifejtett szociális munkájára. A magyar kormány stratégiai partnerségi politikája erre a gyakorlatra utal: bár a stratégiai partnerség fogalma nem tartalmaz egységesített kritériumokat, minden esetben hosszú távú együttműködésre, a hazai beszállítói kör preferálására, helybéli munkaerő foglalkoztatására irányuló elvárásokat fogalmaznak meg.

A multinacionális vállalatok, megfékezendő a szabadpiaci ideológiával szembeni indulatokat, mindeközben törekvéseket tesznek az együttműködésre az önkorlátozás formájában. Ennek egyik szemléltető példája az etikai kódex, amelyet a nagyvállalatok dolgoznak ki és fogadnak el közösen, mint eszmei alapot a korrupcióval és az adóelkerüléssel szembeni harcban. Az önkorlátozó piaci szereplők az ipari termelés nagyvállalatai, akik igyekeznek ellenőrzés alatt tartani a válság bűnbakjának kikiáltott pénzpiaci szereplőket. Ebben a mozzanatban Magyarországon a multinacionális nagyvállalatok mindaddig a pontig együtt haladnak a kormánnyal, amíg az állam nem törekszik saját bankrendszer kiépítésére és a pénzügyi szféra teljes ellenőrzésére.

Amennyiben igazat adunk a brit szociológus prognózisának, megjósolható, hogy a multinacionális nagyvállalatok szerepe felértékelődik a helyi társadalmak szemében. Az új egyensúly a gondoskodás terheinek megosztását jelenti az állam és a nagyvállalatok között. A multinacionális nagyvállalatok a kivonulás potenciális fegyverével, a kormányok pedig a többségi legitimáció súlyával rendelkeznek. Ez teremtheti meg az együttműködés egyensúlyát. Kérdéses, hogy ebben a modellben marad-e hely a harmadik félnek, a társadalmi érdekérvényesítésnek is.

Kapcsolódó cikkek