brusszel


Botulizmus - Keksz visszautasítja a Nébih állításait

Figyelő Online
2014.07.23  13:39   
mail
nyomtatás
Visszautasította Keksz Zsolt, a gyanú szerint a júniusi botulizmus megbetegedések előidézésében érintett termékeket előállító egri kistermelő a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állításait, és hangsúlyozta, hogy az eddigi információk alapján valamennyi megvizsgált minta negatív volt.
Keksz Zsolt az MTI-nek szerdán küldött közleményében valótlannak nevezte a Nébih azon állítását, hogy a szarvasgomba pesto nem szarvasgombából, hanem vásárolt csiperkegombából készült, szarvasgombás olaj ízesítéssel. Kiemelte, hogy a szarvasgombás pesto csiperkegombából, szarvasgombából, olajból, sóból és borsból készül. Ezek megtalálhatóak a termék címkén is.

A pesto mint élelmiszer, több alkotórész összeházasításából készül a világ minden táján. Így ez a pesto is több alkotórészből készült, de a vizsgálatok nem mutathatták ki azt, hogy a termék nem tartalmaz szarvasgombát, mivel az szabad szemmel is látható és ízlelhető - hangsúlyozta. Kifogásolta a Nébih azon kijelentését is, hogy ő állította elő a botulizmust okozó termékeket.

Hangsúlyozta, megkeresésére a hivatal azt válaszolta, hogy az ügy folyamatban van, csak részeredmények vannak, és a termelő eddigi rendelkezésére álló információk alapján minden vizsgálat negatív. A Nébih még kedden válaszolt az MTI kérdéseire. Egyebek mellett azt írták, hogy a júniusi botulizmus-megbetegedések előidézésében érintett termékeket az egri kistermelő állította elő, két termék, a szarvasgomba pesto, illetve a humusz a "gyanúsítottak", és az már kiderült, hogy a szarvasgomba pesto nem szarvasgombából, hanem vásárolt csiperke gombából készült, szarvasgombás olaj ízesítéssel.

Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy a kistermelő megbetegedést közvetítő termékeinek gyártása nagy valószínűséggel 2013 második felében történt, de termelési dokumentumok hiányában és eltérő lejárat alkalmazása mellett konkrét tételt, tételeket beazonosítani nem lehetett. Az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság 60 nappal meghosszabbította az élelmiszerbiztonsági vizsgálatot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.