brusszel


A sok eső lassítja az aratást

Figyelő Online
2014.07.24  16:09   
mail
nyomtatás
Az őszi búza betakarítása a vetésterület 73 százalékán már megtörtént az országban - közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Hozzátette: a legnagyobb - 98 százalékos - arányban Békés megyében került magtárba az őszi búza, míg a legkisebb nagyságú területet Veszprém megyében - 32 százalék - takarították be. Az aratás előrehaladásának megyénkénti nagy eltérését a mostani zivataros időjárás is erősíti - jegyezte meg. A termésátlagok tájegységenként igen eltérőek - hektáronként 3,8 tonnától, hektáronként 5,6 tonnáig terjed -, az országos átlag hektáronként 4,674 tonna, ami megegyezik a tavalyi értékkel, az elmúlt öt év átlagát pedig 14 százalékkal haladja meg.

A koordinációs bizottságok jelentései alapján idén már június végén megkezdődött az aratás. A munkák azonban a múlt héten megérkezett csapadékos időjárás miatt az ország egyes részein lelassultak. De összességében az aratás tempója mindezzel együtt is megfelelően alakul - mondta a helyettes államtitkár.A július 21-én beérkezett jelentések szerint országosan az őszi árpa betakarítása befejeződött. A betakarított terület nagysága elérte a 208 000 hektárt. A termésátlag országosan 4,55 tonnát tesz ki hektáronként. Ez a tavalyi értéket 1,7 százalékkal, az elmúlt öt év átlagát pedig 16 százalékkal meghaladja. A repce aratásával az országban 97 százalékos arányban végeztek az e hét eleji állapot szerint.

A repce termésátlaga hektáronként meghaladja a 3 tonnát. De jelentős különbség mutatkozik a megyék között - Hevesben 2,2 tonna termést takarítottak be hektáronként, Vas megyében pedig 4,1 tonnát hektáronként. A jelenleg mérhető termésátlag a tavalyi értéket 15 százalékkal, az elmúlt öt év átlagát pedig 31 százalékkal meghaladja. A rozs, a triticale és a zab betakarítása 25-60 százalék között mozog országosan. A tavaszi árpa aratása is folyamatos, a vetésterület 63 százalékán végeztek a betakarítással.A megyei aratási koordinációs bizottságok jelentései szerint a repce esetében a termés minősége megfelelő. A búzánál ugyanakkor az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt a mennyiségi és minőségi mutatók csökkenni fognak a szakemberek szerint. Jelenlegi becslések alapján a betakarított őszi búza nagyrészt takarmány vagy euro minőségű, kisebb része étkezési kategóriájú, javító minőségű viszont már nincs. A belföldre szükséges liszt előállításához évi 1,2 millió tonna étkezési minőségű búza azonban még így is biztosított.

De a malmoknak várhatóan szelektálniuk kell a piacon lévő búzából és többet kell fizetniük a jó minőségű búzáért.A mezei pocok kártétele Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében volt jelentős probléma. Raktár-kapacitási gondokról és rendkívüli eseményekről viszont nem érkezett bejelentés. Összességében az idei kilátásokat, a jelenlegi információk alapján a 2014-es nyári kalászos gabona és repcetermés az elmúlt évek átlagát meghaladja, és bőven fedezni fogja a hazai szükségleteket. A belföldi fogyasztáson felül a 2014/2015-ös szezonban is jelentős mennyiségű gabonaexportra van kilátás. A tavalyi évhez képest jelentős mennyiségű takarmányminőségű búza képződhet.

Ez pedig az őszi betakarítású takarmánykukorica piaci helyzetére is hatással lehet.A piaci árak a július 21-i megyei koordinációs bizottsági ülések adatai alapján jelenleg a következőképpen alakulnak: a búzájáért 38 000-45 000 forintot kaphat a termelő tonnánként. Az árpa felvásárlási ára 36 000-40 000 forint tonnánként. A repce 93 000-97 000 forintba kerül tonnánként. A jelenlegi világpiaci árazásokba már - valószínűleg - beépültek a nagy termésre és fennakadásmentes aratásra vonatkozó várakozások. Ennek figyelembevételével további lényeges áresés nem indokolt az új termés megjelenésével sem.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.