brusszel


200 millióval több jut nyári diákmunkára

Figyelő Online
2014.07.25  11:20   
mail
nyomtatás
A diákmunka program idei 1,5 milliárd forintos keretét több mint 200 millió forinttal megemelték - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorában.
Az államtitkár felidézte, hogy a program tavaly is 1,5 milliárd forintos kerettel működött, a lehetőség iránt azonban óriási az érdeklődés, csütörtökig több mint 15 ezren jelentkeztek a részvételre. A megemelt keretnek köszönhetően akár a 20 ezret is eléri a nyári diákmunka programban részt vevő fiatalok száma az idén - tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július 1-jétől hirdette meg a nyári diákmunka programot, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél.A diákok az illetékes munkahelyi kirendeltségeken regisztrálhatnak.

A program keretében a béreket támogatják, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 88 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 76 125 forint lehet személyenként és havonta a támogatás. A nyári diákmunka programban foglalkoztatottak után nem kell járulékot fizetni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.