brusszel


Hatalmi harc a Kremlben

Figyelő Online
2014.07.27  14:13   
mail
nyomtatás
A német hírszerzés szerint hatalmi harc kezdődött a Kremlben, és arra lehet számítani, hogy az oligarchák megpróbálják megfékezni Vlagyimir Putyint - írta a Der Spiegel című német hetilap a vasárnap megjelent számában.
Az orosz elnök környezetében heves harc bontakozott ki a Nyugattal és Ukrajnával folytatott politika irányának befolyásolásáért a nagyhatalmi dicsőség visszanyeréséért küzdő "keményvonalasok" és gazdasági vezetők között - írta a Spiegel a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) helyzetértékelésére hivatkozva.

A lap szerint Gerhard Schindler, a BND elnöke a napokban a Bundestag külügyi bizottságát és a kancelláriát is arról tájékoztatta, hogy az eddig egységesnek látszó orosz kormányzatban repedések keletkeztek, és meglehet, hogy egyes oligarchák a gazdasági szankciók miatt a politikai érdekek fölé helyezik a gazdasági érdekeket, és rövidesen megpróbálják módosítani a Kreml irányvonalát.

A maláj utasszállító gép tragédiája új helyzetet eredményezett, amelyben az oligarchák kezdhetnek aggódni a Cipruson elhelyezett milliárdjaik vagy londoni villáik miatt, de azt is tudják, hogy nyugati szaktudás és termelő berendezések nélkül az orosz gazdaság hanyatlásra ítéltetett. Ezt egyelőre kevesen merik nyilvánosan kimondani. Köztük van Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök, aki egy nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy "másfél hónap alatt összeomlik a gazdaság, ha a teljes orosz pénzügyi szektort érintő szankciókat vezetnek be" - írta a Spiegel.

Az uniós országok a napokban elvi megállapodásra jutottak arról, hogy az eddiginél átfogóbb, egész gazdasági szektorokat - köztük a a pénzügyi szolgáltatások ágazatát és a hadiipart - érintő szankciós intézkedéseket hoznak Oroszországgal szemben az ukrajnai válság miatt, szombaton pedig 15 oroszra és ukránra, valamint 18 szervezetre terjesztették ki az ukrajnai válság miatt elrendelt korlátozásokat. Az egyéneket utazási tilalommal, folyószámláik befagyasztásával sújtják, míg a szervezeteknek zárolják külföldi betéteiket.

Az Európai Uniónak mindenekelőtt az oligarchákat kell megcéloznia büntetőintézkedésekkel, hiszen az orosz vezetés rájuk támaszkodva folytatja a politikáját - mondta a Spiegelnek Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnap lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy már az eddigi szankciók is súlyos gazdasági következményekhez vezettek. "A rubel értéke csökken, az államháztartási hiány emelkedik, a gazdaság teljesítménye romlik, és ezt Putyin is látja" - mondta Schäuble.

Hasonlóan vélekedett Frank-Walter Steinmeier is. A német külügyminiszter a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban vasárnap sugárzott interjúban rámutatott, hogy az EU eddig nem jutott el a büntetőintézkedések gazdasági jellegű szankciókat előirányzó harmadik szakaszához, de lépései így is "'kimondottan negatív" hatást fejtettek ki az orosz gazdaságra.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kettős stratégiát kell követni, vagyis egyensúlyba kell hozni a nyomásgyakorlást a tárgyalások iránti nyitottsággal, és nem szabad az ultimátumok politikáját követni, amely elvezetett az iraki háborúhoz, legutóbb pedig hozzájárult a líbiai válság elmélyüléséhez.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.