brusszel


Nyaralás közben is lehet pénzügyekről tanulni

Az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi edukációs tábora
Figyelő Online - Pap Milán
2014.07.31  12:00   frissítve: 2014.07.31 10:10
mail
nyomtatás
Harmadik alkalommal rendezték meg az OTP Fáy András Alapítvány ingyenes gazdasági táborát, melynek idén Balatonszemes adott otthont. Az Alapítvány budapesti és nyíregyházi oktatási központjai által tartott tréningeken kétszáz középiskolás korú diák ismerkedhetett meg a pénzügyek világával. A hatnapos turnusok során a táborban a diákok játszva sajátíthatták el a mindennapi élethez szükséges gazdasági alapokat, mindeközben maradt idő a nyaralásra is.
A nyári tréningeken olyan tudáshoz juthatnak hozzá a diákok, amely nem része a középiskolai oktatásnak - emelte ki a Fáy Gazdasági Tábor lényegét Galambos Fanni, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója. Beszámolva táborbeli élményeiről elmondta, bár gondolkodik azon, hogy közgazdasági pályát válasszon, a tréningek elsősorban a mindennapi élet pénzügyeiben való eligazodásban segítették. Az öngondoskodás ugyanis akkor válik kézzelfogható kihívássá, amikor saját magunknak kell beosztani a rendelkezésünkre álló forrásokat és jövőtudatosan kell megtervezni a kiadásainkat.

Fanni, aki korábban részt vett már az áprilisban megnyitott nyíregyházi központ tréningjein, édesapja javaslatára jelentkezett az O.K. Központ által meghirdetett pályázatra. A szintén nyíregyházi Lukács Nándornak osztályfőnöke ajánlotta a lehetőséget. A Zrínyi Ilona Gimnázium kilencedikes tanulója először arra számított, hogy az iskolai tanórákhoz hasonlóan előadások keretében fogják elsajátítani a gazdaságról szóló ismereteket. Utólag bevallotta, pozitívan csalódott, az Alapítvány interaktív képzési módszerének köszönhetően ugyanis az oktatás és a játék a tréningek során összekapcsolódik, ezért egyáltalán nem volt kényszer számára a szünidő alatti tanulás.

Az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi edukációs táborában a diákok a délelőtti tréningeken gazdasági kérdésekkel foglalkoztak. A jobb megértést az előadások mellett az interaktív szituációs játékok segítették, ahol az üzleti szereplők nézőpontjából tervezhették meg egy sportklub vagy egy reklámügynökség gazdasági működését. Az oktatás elsődleges célja, hogy a diákok játszva sajátítsák el a szükséges ismereteket, illetve bele tudják élni magukat az egyes döntéshozatali helyzetekbe - mondta Dimény Katalin, az O.K. Központ trénere. A gyerekekkel való foglalkozás délutánonként is folytatódott. A szabadidő mellett számos játékos vetélkedő, sportesemény és egyéb miniprogram várta a tábor lakóit, akik a nap folyamán minden önként vállalt tevékenységért pontokat gyűjthettek önmaguknak és csapatuknak. Minden csoportnak volt egy tréner-vezetője, aki végigkísérte programjaikat és képzésüket a közel egyhetes balatoni tartózkodás során.

A táborba az O.K. Központ partneriskoláiból érkező diákok és az intézmény által meghirdetett pályázat nyertesei kerülhettek be. A szállás, az ellátás és az utazás költségeit minden esetben az Alapítvány állta. Czeglédi Zsanett, aki a nyíregyházi O.K. Központ trénereként tevékenykedik, úgy látja, hogy a programokba egyre inkább sikerült bevonniuk nem csak a helyi, de a térségbeli kisebb településről származó gyerekeket is. A különbség az Alapítvány által szervezett év közbeni tréningek és a Fáy Gazdasági Tábor között, hogy utóbbiban napról napra nyomon követhető az ittlévők gondolkodásának fejlődése. Ez lehetőséget adott arra, hogy a tréningek anyagát is folyamatosan a résztvevők képességeihez igazítsák.

Dr. Virágos Gábor az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központjának vezetője elmondta, hogy mind az O.K. Központ tevékenységét, mind a táborozók körét az országhatárokon túlra is szeretnék kiterjeszteni. A nyíregyházi központ is egy ilyen hosszú távú tervnek a része, hiszen olyan határon túli területek közelében van, ahol jelentős a magyar kisebbség aránya. Rövidebb távon folyamatosan szeretnék a programokban résztvevők számát bővíteni, de már tartottak tréningeket Erdélyben és szerveztek edukációs csillagtúrát a Kárpát-medencében is.

Az Alapítvány nyitott az együttműködésekre is, az idei táborban már az OTP Humanitás Alapítvány előadói is tarthattak foglalkozást, amely az empátia mindennapi életben betöltött szerepéről szólt. Dr. Virágos Gábor szerint azt mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy a tréningek a megszokott iskolai oktatás rutinjával folyjanak, vagy a gyerekek valamiféle vizsgakényszernek legyenek alávetve. Bár az egyes turnusok végén készül egy felmérés az ismeretek gyarapodásáról, a tábor és az Alapítvány edukációs programjai akkor tekinthetők igazán eredményesnek, ha az elkövetkezendő években javul a pénzügyi kultúra az országban. A balatonszemesi tábor ehhez a célhoz tud jelentős mértékben hozzájárulni.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.