brusszel


Több mint négyezerszer csapott le az izraeli légierő

Figyelő Online
2014.08.01  10:50   
mail
nyomtatás
Már a hetvenkét órás tűzszünet életbe lépésének kezdetén megkezdődött a gázai iszlámista mozgalmak elleni Erős Szikla hadművelet veszteségeinek összegzése az izraeli médiában. A hadművelet huszonöt napja után mindkét fél győztesnek nyilvánította magát.
Izraelben a pénteki lapok megkezdték a hadjáratot összegző jelentéseik nyilvánosságra hozatalát. Eszerint a zsidó államban 3 civil vesztette életét, 61 izraeli katona esett el, illetve 1357 sebesült meg. A légierő 4285 légicsapást hajtott végre és 30 000 ágyúlövedéket lőtt ki a harcok idején - írta a Háárec című újság pénteken.

A hadjárat során 86 ezer tartalékost mozgósított ahadsereg, számukra katonai ellátásuk mellett ki kell fizetni elmaradt mumkahelyi fizetésüket is.

A harcok naponta 150-200 millió sékelbe (9-12 milliárd forint) kerültek a szárazföldi harcok megindítása óta, összesen mintegy 4 milliárd sékelt kell kiadni rájuk az államkasszának (24o milliárd forint) az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerint.

Ebben az összegben még nincsenek benne az izraeli üzletemberek 40-70 százalékos forgalom-csökkenésből adódó veszteségei, valamint az idegenforgalomban nyárra rekordszezont ígérő bevételek elmaradása, a külföldi turisták hazamenekülése, illetve a lemondott szentföldi utak okozta kár.

Izraelben mintegy 300 ezren menekültek el az övezet szomszédságában otthonaikból az ország északi részére a kettes tévécsatorna adatai szerint, s százhét rakéta beépített területen ért földet anyagi veszteségeket okozva.

Az övezetből 2925 rakétatámadást hajtottak végre izraeli területek ellen.. A Vaskupola légvédelmi rendszer ötszázhúsz olyan rakétát semlegesített, amelyek különben lakott területen landoltak volna.

Palesztin források szerint a gázai halálos áldozatok száma mintegy 1400, közülük - a gázai egészségügyi szervek jelentése szerint - 861 civil, ebből 261 gyermek és 135 nő.

A gázai övezetben 4025 házat romboltak le, s további 4565 épületet ért kár, s négyszáznegyven ezren kényszerültek elmenekülni az utcai harcok elől.

Az övezetben gondok vannak a vízellátással, naponta csak két órára tudják biztosítani az áramellátást, s megsérült 23 egészségügyi intézmény is a harcokban, valamint százharminchárom iskola, és nyolc mecset.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.