brusszel


10 millióval támogatják az üres háziorvosi paraxisokat

Figyelő Online
2014.08.01  11:42   
mail
nyomtatás
Ötszáz millió forintos kerettel szeretné támogatni a körülbelül 150 tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok betöltését az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint az erről szóló kormányrendelet értelmében az egészségbiztosítási pénztár - az Országos Alapellátási Intézet javaslata alapján - a letelepedés támogatására pályázatot ír ki azokra a tartósan betöltetlen körzetekre, ahol hosszú idő óta nincs háziorvos.

A pályázók 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak. A támogatás célja, hogy a legalább egy éve betöltetlen körzetekben ösztönözze az orvosok letelepedését, ezzel is biztosítva a helyi lakosság jobb hozzáférését, a háziorvosi ellátás színvonalának javulását.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló keretösszeg lehetőséget nyújt a háziorvosi tevékenység végzéséhez szükséges munkakörülmények javításához, pályázni 2014. október 31-ig lehet. Közölték, az Emmi nagy hangsúlyt fektet az alapellátás erősítésére, fejlesztésére, és ennek érdekében idén 10 milliárd forint plusztámogatást biztosít a kormány, amelynek részét képezi a jelenlegi pályázati összeg. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a múlt héten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az alapellátás fejlesztésére 750 millió forintos kerettel pályázatot írnak ki. A most pályázható 500 millió forinton kívül a praxisok együttműködésének támogatására további 250 millió forintot szánnak majd.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: praxis

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.