brusszel


Autószerelő műhelyekben nézett szét a NAV

Figyelő Online
2014.08.04  09:59   
mail
nyomtatás
Győr-Moson-Sopronban négy autószerelő műhelyben több elektronikai eszközt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke 16,5 millió forint - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel
A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének munkatársaival közösen végzett ellenőrzésen összesen 57 illegális jármű-diagnosztikai szoftvert találtak. A közlemény szerint a szoftvereket tartalmazó laptopokat, jármű-diagnosztikai műszereket, külső meghajtókat, DVD-ket a pénzügyőrök lefoglalták.

Az ellenőrzéseken a műhelyekben lejátszott zeneszámokat, a zeneszolgáltatásokat és az alkalmazottak foglakoztatásának jogszerűségét is vizsgálták a pénzügyőrök. Az előzetes szakvélemények alapján összesen 1733 másolt zeneszám esetében történt többszörözés és a nyilvános zeneszolgáltatás engedélyezése is elmaradt. Egy esetben találtak olyan foglalkoztatottat, akinek a bejelentését a munkáltatója elmulasztotta. A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői, vagy a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.