brusszel


Ítélet - Ez vár Ecclestone-ra

Figyelő Online
2014.08.05  15:48   
mail
nyomtatás
Százmillió dollár megfizetéséért cserébe megszüntetik a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone elleni büntetőpert - közölte kedden Münchenben az ügyben eljáró tanácsvezető bíró.
Peter Noll elmondta: a bíróság elfogadta a védelem és az ügyészség közös javaslatát, és ítélethozatal nélkül megszünteti a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett eljárást. A müncheni tartományi bíróság bírája kiemelte: az ügy megegyezéses lezárását indokolja, hogy a vádlott terhére rótt vádak "lényeges elemeit nem sikerült alátámasztani" az áprilisban kezdődött perben.

A 83 éves brit üzletember 99 millió dollárt az államkasszába köteles befizetni, 1 millió dollárt pedig a német gyermekhospice közhasznú alapítvány számlájára. Az összeget kizárólag a vádlott vagyona alapján állapították meg, annak nagyságáról nem lehet arra következtetni, hogy milyen valószínűséggel marasztalták volna el, ha folytatódik a per, és arra sem, hogy milyen súlyú törvénysértésben mondhatták volna bűnösnek - fejtette ki a bíró. Előzőleg Christian Weiss ügyész azt mondta, hogy a vádlott magas életkora, az eljárás várható elhúzódása és egy sor további körülmény is azt a megoldást indokolja, hogy Ecclestone fizessen, és cserében zárják le pert.

Bernie Ecclestone a német jogtörténetben rekordnak számító 100 millió dollár megfizetése révén büntetlen előéletű marad és folytathatja a munkát a Forma-1 élén. Az Ecclestone-család vagyonát a Forbes magazin 4,2 milliárd dollárra becsüli.
Szakértők szerint az alkalmazott megoldás bevett módja a perek megegyezéses lezárásának Németországban. Az ügyészség jellemzően akkor választja, ha a vád nagyon nehezen bizonyítható, a vádlott terhére rótt bűncselekmények súlya pedig nem akadályozza, nem teszi vállalhatatlanná a megegyezést. Többen bírálják az egyezséget. A per megszüntetése 100 millió dollár befizetése révén "arcátlanság", hiszen a milliárdos brit üzletember így "megvásárolja a szabadságát", míg másoknak, akiknek nincs vagyonuk, bűnhődniük kell - mondta Sabine Leutheusser-Schnarrenberger volt igazságügyi miniszter. Ecclestone védője, Sven Thomas szerint viszont "nincs szó piszkos alkuról", a megegyezés mindenben illeszkedik a német gyakorlathoz.
Az ügyészség azzal vádolta meg Bernie Ecclestone-t, hogy 44 millió dollárral megvesztegette a Bayern LB bajor tartományi bank igazgatótanácsának egy volt tagját, Gerhard Gribkowskyt a banknak a Forma-1-ben birtokolt többségi üzletrészének 2006-os értékesítésével kapcsolatban.

Az ügyészség szerint Ecclestone a csúszópénzzel azt akarta biztosítani, hogy a bank az üzletrészt a CVC nevű, Ecclestone-hoz közelálló cégnek adja el. A CVC azóta is a Forma-1 autóversenyeket rendező vállalatcsoport legnagyobb részvényese, Ecclestone pedig a csoport elnök-vezérigazgatója. Gerhard Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért. Perében Ecclestone-t tanúként hallgatták meg. Az ítélet szerint a Bayern LB üzletrésze Gribkowsky miatt anélkül cserélt gazdát, hogy előzőleg pontosan meghatározták volna értékét, ami kárt okozott a banknak, Gribkowsky pedig kenőpénzt kapott közreműködéséért. A Bayern LB úgy jutott többségi tulajdonhoz a Forma-1 autóversenyeket rendező társaságban, hogy csődbe ment egyik ügyfele, Leo Kirch médiamágnás, aki a bajor tartományi banktól kapott hitelből vásárolta meg az üzletrészt, amely aztán a csőd következtében a Bayern LB-re szállt. A bank nem akarta megtartani a portfóliójához nem illeszkedő érdekeltséget. Az értékesítés Gerhard Gribkowsky feladata volt.

 

Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Bernie Ecclestone
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.