brusszel


Csányi: Javul a magyar foci

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2014.08.07  07:00   
mail
nyomtatás
Az új stadionoktól több nézőt, a hazai utánpótlásnevelő-központok átvilágítására felkért belga cég ténykedésétől pedig profi akadémiai rendszert vár - Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke.
A felnőtt válogatott esetében már megszoktuk a pofonokat, az elmúlt hetekben viszont a korábban dicsért utánpótlás-nevelés is kapott néhányat. A hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság például a magyar válogatott számára komoly kudarc lett. Hogy értékeli ezt az MLSZ vezetése?

Az U19-es korosztály még valóban utánpótlás, de én az utánpótlás-nevelést 6 éves kortól számítom. Márpedig épp Dárdai Pali mondta azt nekem, a 6-1-re elveszített portugál meccs szünetében, hogy itt olyan hiányosságokat lát egyes játékosoknál, amit 14 éves korig kellett volna megtanulni, mert utána már lehetetlen, annyira rögzülnek a mozdulatok. Persze ettől még úgy gondolom, hogy a szereplés valóban csalódás volt. Jobbat vártunk, és valószínűleg nem is alaptalanul, hiszen például a portugálokat az elmúlt időszakban kétszer is megvertük.

A magyar fociról több cikket is olvashat a Figyelő hetilap 2014/32. számában.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.