brusszel


Jönnek a bevásárlóturisták

Figyelő Online
2014.08.07  08:59   
mail
nyomtatás
A jelenlegi euró–forint árfolyam mellett nemcsak a határ menti, hanem az ország belsejében működő kiskereskedők és vendéglátók is profitálhatnak a bevásárlóturizmusból - írja csütörtöki cikkében a Napi Gazdaság.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a lapnak elmondta: a külföldiek évente 300–400 milliárd forintot hagynak az itthoni boltokban - ez átlagos háromheti teljes kiskereskedelmi forgalomnak felel meg -, tehát valódi növekedést generálhat a bevásárlóturizmus erősödése.Az OKSZ főtitkára szerint egyébként a 300 forintos euró a lélektani határ, efölött erőteljes a bevásárlóturizmus.

Hozzátette, nagy kérdés, hogy a 300-as szinten túli tartománynak mekkora az úgynevezett hatósugara, vagyis a külföldiek például 315 forint mellett mennyire hajlandók beutazni az ország belsejébe. A korábbi 310-es szint mellett már a fővárosi plázákat "ostromolták" a Szlovákiából érkezők, és a külvárosi bevásárlóközpontokban sem volt ritka a külföldi rendszámú autó - mondta. Hosszabb távon természetesen nem feltétlenül jó a gyenge forint – szögezte le Vámos György –, hiszen a kiskereskedelemben nagy az importtermékek aránya. Tartós 310 forintos euró mellett októberre már a fogyasztói árakban is megjelenik a gyenge forint, ez pedig negatívan hat a fogyasztásra éppen abban az időszakban, amikorra az elemzők amúgy is gyenge kiskereskedelmi adatokat várnak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.