brusszel


Több az újszülött, de nyugdíj így sem lesz

Figyelő Online
2014.08.07  09:57   
mail
nyomtatás
A KSH nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint ugyan nő a születések száma, a népesség mégis öregszik, így a várakozások szerint 2050-re 6 eltartott jut majd 4 aktív keresőre. A gyermekvállalási kedv ösztönzése is megoldás lehet a nyugdíjkérdésre.
A KSH nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint hazánk népessége nő: az év első négy hónapjában 2,9 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel ezelőtt, és 3,7 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly az év azonos időszakában. Az azonban továbbra is egyértelmű, hogy Magyarországon, ahogy Európa többi államában is, öregszik a népesség. A várakozások szerint 2050-re 6 eltartott jut majd 4 aktív keresőre. Ez a tendencia pedig komoly változásokat fog okozni a nyugdíjrendszerben is, hiszen a kevesebb foglalkoztatott nem lesz képes eltartani a nyugdíjasokat.

Magyarország speciális helyzetben van a népességszám alakulásának tekintetében is, hiszen az ún. „Ratkó-korszak" következtében a népességszám hullámokban megugrik majd hazánkban. Az ebben az időszakban születettek hamarosan nyugdíjba mennek, így néhány éven belül megnő a nyugdíjasok száma. A következő kiemelkedő időszak akkor lesz, amikor a „Ratkó-gyerekek" gyermekei mennek nyugdíjba.

A mostani fiatalok, fiatal felnőttek kettős présben vannak, hiszen amellett, hogy önmagukra keresnek, már gondoskodniuk kell szüleikről is. Az Aegon nemzetközi kutatása szerint az emberek többsége (a megkérdezettek 35%-a) ráadásul nyugdíjas éveiben kifejezetten számít a hozzátartozói (gyermekei, házastársa) segítségére, ugyanakkor a kutatásban megkérdezettek 18%-a számít rá, hogy nyugdíjasként még idősödő szüleiről is gondoskodnia kell.

Erre a helyzetre hosszú távon a nyugdíj-előtakarékosság mellett a gyermekvállalási kedv ösztönzése is megoldás lehet. Az állam részéről Magyarországon is megfigyelhető ilyen irányú törekvés: legutóbb épp a kétgyermekes családok adókedvezményének megduplázásának lehetősége merült fel.

A babatervezést szeretné megkönnyíteni az Aegon is, új kalkulátora abban segít tisztán látni, mennyi kiadással és bevétellel lehet számolni egy kisbaba érkezésekor.

„A Babaváró kalkulátorral a gyermeket tervező vagy váró fiataloknak szeretnénk segítséget nyújtani a gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami juttatások, illetve a baba érkezése kapcsán felmerülő kezdeti kiadások kiszámolásában" - mondta el Tavaszi Beatrix, termékfejlesztési igazgató. „Néhány adat megadása után az érdeklődő megtudhatja, hogy melyik időszakban milyen típusú és mértékű támogatásban részesülhet. Részletes leírásokkal is segítjük a tájékozódást. A kezdeti kiadások tervezésénél az orvosi ellátás, a bababútorok, a kiegészítők, a babaholmik, illetve a tisztálkodás, az etetés költségeinek tervezéséhez adunk támpontokat, de természetesen az egyedi igények és lehetőségek alapján a látogató maga is módosíthatja ezek becsült átlagárait. A kalkulációk végén bárki mérlegre teheti az első év várható juttatásait és kiadásait. Érdemes nem elfeledkezni arról, hogy a nők hosszabb időre kiesnek a munkából, amikor gyermeket vállalnak. Ilyenkor nemcsak a család aktuális bevétele, hanem az édesanyák nyugdíj-megtakarítása is kevesebb lesz, amit érdemes valamilyen formában pótolni" - tette hozzá a szakember.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.