brusszel


Kevesebbet zárolna az Igazságügyi Minisztérium

Figyelő Online
2014.08.09  16:12   
mail
nyomtatás
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt kezdeményezte, hogy a tárca számára előírt zárolást 1,2 millió forinttal csökkentsék - derül ki az igazságügyi miniszternek a parlament honlapján közzétett válaszából. Trócsányi László indoklása szerint a tárca esetében az összeg meghatározásakor egy olyan intézményt is számításba vettek, amely az új kormányzati struktúrában a Miniszterelnökséghez került.
Varga Mihály július 17-én jelentette be: a kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány. A 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a minisztériumok közül a legnagyobb zárolási kötelezettség az Emberi Erőforrások Minisztériumára jut mintegy 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a Földművelésügyi Minisztériumnak 5,552 milliárd forint zárolásáról kell gondoskodnia.

Ugyancsak jelentős a Honvédelmi Minisztériumot (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (2,881 milliárd), a Belügyminisztériumot (2,726 milliárd) és a Miniszterelnökséget (1,446 milliárd forint) érintő zárolás. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak 536,2 millió forintot kell megtakarítania, míg a legkevesebb zárolást (271,1 millió forintot) az Igazságügyi Minisztériumnál rendelte el a kormány.

Az igazságügyi tárcavezetőtől Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő érdeklődött a IM-et érintő intézkedés végrehajtásáról. Trócsányi László írásbeli válasza szerint a legnagyobb összeget, 160 millió 100 ezer forintot a tárca felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatásánál, 53 millió forintot pedig a fejezeti általános tartalék terhére zároltatnának. Ezen felül a tárca igazgatásánál több mint 28 millió forintos megtakarítást javasolt a miniszter, míg a "Közép-kelet európai regionális együttműködés 2014" keretösszege 20 millió forinttal lehet kevesebb. Ezen felül az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek költségvetésében 8,5 millió forintos zárolást javasolt a miniszter.

Trócsányi László kitért arra is, hogy a tárcát érintő több mint 271 millió forintos zárolás meghatározásakor az IM-nél vették figyelembe a Közpolitikai Kutatások Intézetét is, noha az egy június 30-iki kormányhatározat alapján a Miniszterelnökséghez került. "Ezért az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál az előírt összegből 1,2 millió forint tekintetében a fejezetek közötti nullszaldós átrendezést" - írta Trócsányi László, hozzátéve: a tárca zárolási javaslatának jóváhagyása még folyamatban van.

Írásbeli válaszában - a többi miniszterhez hasonlóan - Trócsányi László is kiemelte, hogy a zárolás elővigyázatossági intézkedés, amelynek célja, hogy teljes biztonsággal, az esetleges kockázatokat is ellensúlyozva tartható legyen a 2,9 százalékos hiánycél az államadósság növekedése nélkül. A takarékossági intézkedések nem jelentenek terhet a lakosság számára, és nem érintik az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak jutó forrásokat, támogatásokat. A zárolt összegek további sorsáról a kormány az év végén határoz - emlékeztetett.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.