'/> Figyelő online |Cégvilág | Menetel a Waberer's
brusszel


Menetel a Waberer's

Figyelő Online
2014.08.11  14:19   
mail
nyomtatás
Újabb 400 gépjárművezetőt vesz fel a Waberer's csoport azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést; az egy szerelvényre jutó sofőrök számának emelkedésével nő a pilóták pihenésre fordítható ideje is - közölte a közúti fuvarozó társaság.
A létszámfejlesztést a flotta kétéves átlagéletkorának fenntartását és a kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzése teszi szükségessé. A bővítés éves szinten mintegy százmillió forint többletkiadást jelent a Waberers's International Zrt.-nek. A fejlesztés fedezetét a Waberer's csoport 2014 első hat hónapjában elért, az elmúlt év azonos időszakához képest kétszámjegyű növekedése, valamint a fuvarozás bruttó költségfedezeti mutatója (gross margin) hasonló mértékű javulása teremti meg - áll a közleményben.

Az első hat hónapban a vállalat közel négyezer gépjárművezetője a tavalyi év azonos időszakához képest 8,7 százalékkal nagyobb távolságot, összesen 202 millió kilométert tett meg Európa útjain. A vontatók 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása csaknem 3 százalékkal csökkent. A kamionok rakottsága 91 százalék feletti, ami 1,8 százalékpontos javulást jelent - írja a közlemény.A Waberer's csoport legnagyobb piaca az első félévben változatlanul Németország, amelyet a fuvarvolumen és az árbevétel nagysága szerint sorrendben Magyarország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország követ.A Waberer's múlt évi árbevétele meghaladta a 452 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2012. évinél. A járműflotta évente 500 millió kilométert tesz meg Európában.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200