brusszel


Munkácsy-trilógia: itt az értékbecslés!

Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2014.08.12  09:52   
mail
nyomtatás
Igen, itt az értékbecslés, még ha nem is az, amire a kormány, pontosabban Baán László vágyott. A Figyelő Online birtokába jutott nem is egy, hanem négy értékbecslés, amelyet a világ elismert aukciósházainak és egy világhírű múzeumnak a szaktekintélyei állítottak ki.
Leakasztották a falról
Országos botrányt kavart, amikor a debreceni Déri Múzeum faláról leakasztották A Krisztus Pilátus előtt című képet, s elindították tengerentúli útjára. Sokan az utolsó pillanatig nem hitték, hogy széteshet a nemzeti zarándokhelynek számító Munkácsy-trilógia, pedig a Figyelő Online már kora tavasszal figyelmeztetett, ez bizony bekövetkezhet. A kanadai Hamilton Galéria tulajdonát képező óriás festmény letéti szerződése ugyanis júliusban lejárt, s csakis abban az esetben maradhatott volna a kép az országban, ha azt a magyar állam megvásárolja. A jelek szerint a kulturális kormány azonban addig taktikázott, amíg elszalasztotta ezt a lehetőséget. Szóval: Seuso kincsek jöttek, Munkácsy kép(ek) mennek. Mert immár az sem kizárható, hogy a másik festmény, a Golgota is lekerül a Déri Múzeum faláról. Legalábbis erre utal tulajdonosának, Pákh Imrének a nyilatkozata, aki a közelmúltban két potenciális vevőt is említett. Nem véletlen, hogy a távozófélben lévő debreceni polgármester, Kósa Lajos immár mindkét külföldi tulajdonban lévő kép megvásárlását sürgeti, s Pákh Imrével is tárgyalásokat kezdene, hogy a Munkácsy-trilógia létét hosszú távon se fenyegesse veszély.



Az országos felháborodás láttán a kormány is gyorsan lépett: soron kívül, mondhatni rendkívüli gyorsasággal jogszabályt alkotott a nemzeti kincsnek számító, ám külföldi tulajdonban lévő műtárgyak megvásárlásának feltételeiről. Ne akadjunk most fenn azon, hogy eddig erre nem volt szükség, nézzük inkább, milyen jogszabályt alkotott az igazságügyi tárca. A szövegből kitetszik, mintha valaki tollba mondta volna. Mégpedig olyasvalaki, akinek nincs igazán ínyére a szóban forgó képek megvásárlása. Ahogy az egyik népszerű blog szerzője találóan megjegyezte, a kormány gúzsba kötötte a saját kezét, hogy a közakarat dacára ne nyúlhasson a képekért.



A rendelet értelmében egy háromtagú bizottság kér fel három független(?) értékbecslőt, s az általuk megszabott ár átlagát hajlandó csak megfizetni a kormány. Megkértük Kaleta Gábort, az igazságügyi tárca szóvivőjét, ugyan magyarázza el már, mitől független az az értékbecslő, akit az egyik fél kér fel és fizet ki, de kitérő választ kaptunk. A magyarázat szerint ez nem jogvita, hanem piaci alku, így az egyik fél nyugodtan felkérhet bárkit, a másiknak nem lehet ellenvetése. Csak csendesen megjegyezzük: az áralkunál, ahogy a jogvitánál is, ellenérdekelt felek vannak, így ez a megoldás nem tűnik igazán elegánsnak. Feltehetően a most vitathatatlan vesztesnek tartott Déri Múzeum vezetése is él a gyanúperrel, hogy valami történhet a háttérben, mert Kósa Lajos polgármesterrel egyeztetve kikérte a három független értékbecslést, de azt az ötnapos határidő dacára nem kapta meg. Állítólag még dolgoznak rajta, ami azért érdekes, mert az egyik kép már Kanadában, így nem hogy vizsgálat alá nem vethetik, de szemügyre sem vehetik. Vajon mi tart idáig, mi az, amit még nem tudnak róla? - tehetjük fel a költői kérdést.



Ugyanakkor a Figyelő Online birtokába jutott négy korábban készített értékbecslés, amelyeket vitathatatlan szaktekintélyek készítettek. A világhírű londoni aukciósház, a Christie's 10 millió dollárban állapította meg a Golgota árát. A másik legnagyobb aukciósház, a Sotheby's hasonló eredményre jutott. A budapesti Szépművészeti Múzeumnál is rangosabb bécsi Künstlerhaus igazgatója, Peter Bogner is 10 millióra becsüli a műalkotás árát - euróban! Az amerikai Fine Art Asset Management alig fél éve 10 milliót írt - szerencsére - mármint a potenciális vevő szerencséjére - dollárban. A legszebb az egészben hogy ezt a társaságot nem más, mint Baán László kérte fel. A megbízható forrásból származó hírt - többszöri érdeklődésünk dacára - sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Így kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy közpénzen több ezer dollárért megrendelt egy szakvéleményt, majd miután nem tetszett annak eredménye, az asztalfiókba süllyesztette.
A kormánykritikával csínján bánó Heti Válasz a kormány belharcát sejti a háttérben. A hetilap szerint Baán László nem nagyon akarja megmenteni a Munkácsy-trilógiát, ellenben Kósa Lajos, L. Simon László és mások igenis áldoznának rá. A kérdés most az, Baán hogyan tudja majd elfogadtatni a három magyar értékbecslő ajánlatát, anélkül, hogy a nemzetközi aukciósházak becsléseit kétségbe vonná. A tét nagy, a Munkácsy-trilógia.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.