brusszel


A vártnál nagyobb fejtörést okozhat az orosz embargó

Figyelő Online
2014.08.12  12:27   
mail
nyomtatás
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) elnöke szerint a szakértők által vártnál is nagyobb gondot jelenthet a magyar agrárium számára az orosz embargó
Jakab István kedden egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: az unió belső piacán jelennek majd meg azok az áruk, amelyeket az embargó miatt nem lehet kivinni az orosz piacra. A várható túlkínálat komoly gondot okozhat a magyar gazdálkodóknak, akik termékeik mintegy 80 százalékát az Európai Unión belül értékesítik. A várható károk enyhítésének lehetséges módozatain a magyar szakértők már dolgoznak - tette hozzá.

A Magosz elnöke szerint az unióban az embargó hatásainak enyhítésére szánt mintegy 400 millió euró várhatóan kevés lesz, ezért előreláthatólag forrásteremtésre és más területekről való átcsoportosításra lesz szükség. Oroszország múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a korábban ellene hozott nyugati korlátozó intézkedésekre válaszul teljes embargót vezet be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából. Az intézkedés egy évre szól.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.