brusszel


Nyári razzia - A higiénia és a nyomonkövethetőség hiányzik

Figyelő Online
2014.08.12  15:10   
mail
nyomtatás
Mintegy 4000 ellenőrzés során eddig 37 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nyári ellenőrzések első szakaszában, a vizsgálatok augusztus végéig folytatódnak.
Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára közölte: a hiányosságokat leginkább a higiéniai feltételekben, a nyomonkövethetőségben és a forgalmazott termékek minőségében találtak.

Az élelmiszerbiztonsági ellenőrök táborokat, éttermeket, előállító helyeket vizsgáltak és olyan rendezvények ideiglenes vendéglátó helyeit is, mint az O.Z.O.R.A. Fesztivál, a Balaton Sound, az EFOTT és a Forma-1. A szezonális vizsgálatok első szakaszában több mint 16 ezer tételt vizsgáltak, ennek 2,5 százalékát, mintegy 30 tonna terméket vontak ki a forgalomból, közel 4 millió forint értékben.Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani ellenőrzések során nőtt a jelöléssel kapcsolatos hibák, valamint az engedély vagy bejelentés nélküli, ismeretlen eredetű élelmiszerek száma, azonban ez a célzott vizsgálatoknak a következménye, és nem jelenti a helyzet romlását.

Az ellenőrzés célterületei között új elemként jelent meg a hazai természetes vizekből származó halak fogási tanúsítványának ellenőrzése a halsütőkben. A vizsgált időszakban 16 halsütőt ellenőriztek, hiányosságot nem tapasztaltak az ellenőrök. Pleva György, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi vizsgálatok közül a legtöbbet, 1745-öt élelmiszer-forgalmazóknál végezték, de 1454 vendéglátó létesítményt és 415 élelmiszer-előállító helyet is ellenőriztek.

Az első szakasz részeredményei alapján 25 esetben kellett elrendelni a tevékenység korlátozását, 118 alkalommal figyelmeztettek és 251 estben bírságoltak a szakemberek - mondta el az igazgató.Szólt arról is, hogy a hatóság megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóságaival közösen kiemelt figyelmet fordított a nyári időszakhoz kapcsolódó zöldség-gyümölcs forgalmazásra. Összesen 485 forgalmazót vizsgáltak: a termékek nyomon-követhetősége, illetve a termékek visszakereshetősége egy telephely kivételével dokumentált volt. Mivel az ott fellelt csomagolt dinnye jelöletlen volt, több mint 21 ezer kilogramm ismeretlen eredetű görögdinnyét megsemmisített a hatóság.

Zoltai Anna, élelmiszer-biztonsági szakmérnök, a NÉBIH osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta: júliusban négy ételmérgezéssel kapcsolatos megbetegedést jelentettek, egyikről bebizonyosodott, hogy szalmonella fertőzés, három esetben még folyik a vizsgálat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.