- Számítógépes rendszertervező mérnökként végeztem Lvovban. A hetvenes évek közepén jártunk. A Videoton külkereskedelmi vállalatánál helyezkedtem el, és akkor számítógépekkel kereskedtünk. A magyar-orosz kapcsolat minisztériumonként volt leosztva, hozzám tartozott néhány munkatársammal közösen a kőolaj- és a gázipari minisztérium, de az Orosz Tudományos Akadémia is. Tartós kiküldetésben 11 évet töltöttem Moszkvában.

- Ekkor ismerte meg a nagy olajvállalatok későbbi vezetőit?
- Előbb a Videotonnál dolgoztam, a végén már én vezettem a képviseletet, később magánvállalkozóként, nyugati cégeket is képviselve. Az akkori kőolajosokkal és gázosokkal, például Megdet Rahimkulovval szoros kapcsolatba kerültem. A tudományos akadémiával is jó viszonyunk volt, még vas-, mangánérckutató hajókra is szállítottunk gépeket, ma már a kőolaj- és gázkutatást is modern 3D-s tengerfenék-technológiával végzik. Az időszak végén már alapvetően a gáziparral foglalkoztam. Amikor 1996-ban hazajöttem és a Gazprom itteni leányvállalatának, a Panrusgáznak lettem a vezérigazgató-helyettese, úgy, hogy engem az orosz fél, vagyis a Gazprom delegált. Később a Gazprombank által tulajdonolt Általános Értékforgalmi Bankba kerültem át vezérigazgató-helyettesnek. Majd a gázkereskedelemből fokozatosan az olajra váltottam, Mihail Hodorkovszkij egykori cégével, a Jukosszal kerültem kapcsolatba.

- Volt egy töréspont, vagy párhuzamosan dolgozott a Gazprommal és a Jukosszal?
- Nem vesztem össze senkivel, ha arra gondol. A Jukosz későbbi felső vezetői között volt egy régi barátom, személyes kapcsolat volt, sokáig nem is üzleteltünk, végül ő hívott át. A Jukosz izgalmas kihívás volt. Összejött a Mollal egy komoly stratégiai együttműködés, ennek bizonyos részei ma is megvannak, például az újraindított termékvezeték. Mindezt a Jukosz finanszírozta, és később ő szállított a tiszaújvárosi finomítóba kéndús dízelolajat. Ebben az üzletben máig érdekelt vagyok. Szépen indult a Mol és a Jukosz szibériai vegyes vállalata is, a ZMB, de amikor a Jukosznak vége lett, akkor itt is nehézségek támadtak. Fontos Jukosz-tulajdon volt még a szlovák Transpetrol vezetékcég is.
- Azt a Jukosz privatizálta?
- Csak 49 százaléka volt a Jukosznak, de ő irányított, ez akkor és ott nem okozott senkinek sem gondot, minden békésen zajlott, és én voltam a tulajdonos képviselője. Ebből az időből datálódik életem legnagyobb projektje is, az Adria. Ekkor még erős igény volt arra, hogy az orosz kőolajnak legyen egy új szállítási útvonala a Krk szigeti Omisalj kikötőig. Akkor ugyanis még nem léteztek sem a balti, sem a távol-keleti vezetékek, nagyon kellettek az oroszoknak az exportpiacok. Ez a munkám még bőven a Jukosz oroszországi bukása után is kitartott, mert ezt Londonból és Amszterdamból, amerikai menedzsmenttel irányították.

- Ezek az elemek tehát tovább éltek?
- Három-négy évvel tovább. Orosz cégek próbálták megvenni a hálózatot, például Mihail Gucerijev Rusznyefty nevű cége, de végül a szlovák kormány visszavette az egész vezetéket. ...

...
- Az ön neve szélesebb körben akkor vált ismertté a sajtóban, amikor Ivo Sanader horvát exminiszterelnök perében elment tanúskodni Zágrábba, és elmondta, hogy az ön által képviselt cégek, a Ceroma Holdings Limited és a Hangarn Oil Products Limited 2009 júniusában azért utalt 5 millió eurót Robert Ježić horvát oligarcha cégének, mert orosz érdekek mentén a Druzsba (Barátság) és Adria vezeték ügyét szerette volna előmozdítani. A Hernádi Zsoltra nézve kedvező vallomás ellenére a Mol vezetője így sem mentesült az eljárás alól. Hogy áll ez az ügy azóta?

- Az első hatósági megkeresés nem a zágrábi bíróságtól érkezett, hanem már a magyar Központi Nyomozó Főügyészségtől. Itt is tettem tanúvallomást, miképpen Mihail Gucerijev is. Zágrábban is elmondtam, hogy mi történt, illetve ismét Budapesten, a Hernádi Zsolt elleni pótmagánvádas eljárásban is. A horvátok mindezt nem vették figyelembe.
- Az eljárás során volt egy olyan elem is, hogy az utalást fogadó svájci Xenoplast (Robert Ježić érdekeltsége) megbízottja, Stefan Hürlimann úr azt vallotta, hogy önt molosként ismerte meg.

- Nem így történt. Hürlimann urat a horvát bíróság többször próbálta rábírni a nyilvános vallomástételre, ő ezt mindig megtagadta. Így nekem sem volt alkalmam szembesíteni őt a valósággal. Ehelyett csak egy sok kérdést nyitva hagyó tartalmú papírt írt alá és juttatott el a horvát korrupcióellenes hivatalnak (USKOK). A történetnek annyi az alapja, hogy amikor megismerkedtem vele, akkor látta a névjegykártyámat. A szibériai ZMB cégnek voltam az elnöke, ez a ma már 100 százalékban orosz társaság akkor a Rusznyefty és a Mol közös tulajdonában állt, a névjegyen rajta volt a Mol logója is, mindössze ezért került képbe a magyar cég. Amúgy én az oroszokat képviseltem, sőt, ma - a Mol kiszállása után - is én vagyok a cég elnöke. Az utalásnál is Gucerijev úr nevében jártam el, akinek a vállalata előrébb is van azon a névjegykártyán. Horvátok is tanúskodtak arról, hogy én az egész Druzsba-Adria-sztoriban mindvégig a Jukosz és nem a Mol nevében jártam el, a horvát hatóságok ezt sem vették figyelembe.

- Egyvalamit nem értettem soha ebben az ügyben. Ha Robert Ježić egy vádalku keretében ki akarja iktatni Ivo Sanadert, akkor miért nem jó erre az orosz hátterű utalás, miért kell a Molt is belekeverni?
- Ezt nem az én tisztem megítélni, de mindvégig úgy tűnt, hogy a Mol számára irányítási jogot jelentő menedzsmentszerződést akarták megsemmisíteni. További izgalmas elemek a Figyelő eheti számában!