brusszel


Hétfőn indulhat a próbaüzem a Dunaferrben

Figyelő Online
2014.08.13  14:17   
mail
nyomtatás
Az 1-es számú kohó fejlesztése a tervezett ütemben halad, augusztus 18-án hétfőn kezdődhet a próbaüzem, várhatóan szeptember elején pedig ünnepélyes keretek között adják át a kohót – közölte a dunaújvárosi önkormányzat szerdán.
Közleményük szerint a kohó fejlesztéséről Jevgenyij Tankilevics, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője és Mezőközy András hr-igazgató adott tájékoztatást, amikor egyeztetést folytattak Cserna Gábor (Fidesz) polgármesterrel és Galambos Dénes kormánypárti országgyűlési képviselővel. A Dunaferr és a szlovák Termostav-Mráz s.r.o képviselői április 18-án írták alá az 1-es kohó átépítésének fővállalkozói szerződését. Jevgenyij Tankilevics akkor elmondta, hogy a projekt teljes költsége 10 millió euró (3 milliárd forint) és a tervek szerint augusztus 20-ra elkészül. Közölte, hogy a kohó átépítése szimbolikus és gyakorlati jelentőségű is, hiszen biztosítja a cégcsoportnál a folyékony fázis megőrzését a következő évekre. Hozzátette: a nagyolvasztók nélkül a Dunaferr elveszítené teljes létszámának felét.

Az ISD Dunaferr Zrt. 2013. január 22-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. Az egyes kohó leállítása alatt a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökkent - közölték akkor.2013. június 15-én, a vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében a vállalatcsoport cégvezetője bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a leállított 1-es számú kohó felújítása. Az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez, a negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be és szintén tízmillió euróba került.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200