brusszel


Gyerekmenü - Tíz százalékkal többen ettek nyáron a menzákon

Figyelő Online
2014.08.13  16:29   
mail
nyomtatás
Tíz százalékkal nőtt a nyári étkeztetésben részt vevő gyerekek száma a múlt évihez képest, a programra az idén 2 milliárd 640 millió forintot fordított a kormány - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Czibere Károly a Nógrád megyei Nagylócon tartott szerdai sajtótájékoztatón ismertette: 1300 önkormányzat indult a pályázaton, valamennyi hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű település nyert, és ezen önkormányzatok összes igényét ki tudták elégíteni.

Az államtitkár elmondta: a sikeres programot a rászorulókat támogató operatív programmal egészítik ki, a hazai források mellé a következő költségvetési ciklusban uniós forrásokat is bevonnak. 29 milliárd forint áll majd rendelkezésre, elsősorban a három év alatti gyermekek étkeztetésére, élelmiszerrel, illetve kiegészítő csomaggal való ellátására, utóbbiba például pelenka kerül.
"Talán már a következő évre el tudjuk mondani, hogy e két program együttműködése, összekötése révén a legfontosabb cél megvalósul, nem lesz Magyarországon olyan család, amelyben gyermekek anyagi okok miatt nem jutnak élelemhez" - tette hozzá az államtitkár.

Czibere Károly arról is beszámolt, hogy az önkormányzatok tapasztalatai alapján már az ősszel elkezdik tervezni a jövő évi programot. Az önkormányzatoktól többek között azt szeretnék megtudni, hogy voltak-e a pályáztatásban bürokratikus akadályok, vagy mennyire életszerűek a kiírásban szereplő kvóták.

Péter Gábor, Nagylóc független polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a falu először vett részt a pályázaton. A nyári étkeztetést 199 gyereknek biztosítják, közülük ötven gyerek étkeztetési költségeit az önkormányzat vállalta.

A szülőktől és a gyerekektől csak pozitív visszajelzést kapnak - mondta a polgármester. A pályáztatást egyszerűnek, gördülékenynek nevezte, és fontosnak tartotta, hogy az elnyert összeget előre megkapták.

 

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.