brusszel


Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken

Figyelő Online
2014.08.16  09:40   
mail
nyomtatás
Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken, a minőség kifogástalan, de a mennyiség az utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad - mondta el Taschner István hegyközségi elnök szombaton az MTI-nek.
A szőlő érése a sokéves átlagnál mintegy tíz nappal előbbre tart, akárcsak az elmúlt három-négy esztendőben, így pénteken kezdődött és várhatóan a hónap végéig, szeptember elejéig tart a korai szüretelésű fajták - így az Irsai Olivér, a turán és a zenit - szedése.

Hozzátette, így szeptember elejével kezdhetik el a termés zömét adó kékszőlők betakarításának, ami azt jelenti, hogy a kései szüretektől eltekintve a jövő hónap végére be is fejeződhet a munka.Taschner István közlése szerint az idén az átlagosnál is több károsodás érte a szőlőt: a lisztharmat mellett májusban és három héttel ezelőtt vihar tépázta meg az állományt, utóbbi 50-60 hektáron a termés 70-80 százalékát vitte el.

Mindezek alapján mennyiségben nagyon rossz évet prognosztizálnak, a megszokott termés alig felével, a tavalyi hektáronkénti 69,5 után az idén 60 mázsa alatti átlagos eredményre számítanak. Ez zászlósboruk, a kékfrankos esetében mintegy 50, a többi fajtánál 70-80 mázsás termésátlagot jelent.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.