brusszel


Egyre agresszívebb csaták Ukrajnában

Figyelő Online
2014.08.19  08:49   
mail
nyomtatás
Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők - közölte keddre virradóra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva.
Andrij Liszenko az ICTV televíziónak nyilatkozva mondta ezt. Az ukrán erők körülzárták Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy "a végét járják".

"Egyes egységeink már hétfőn eljutottak Luhanszk központi részeibe. Harcok folynak a város utcáin" - mondta Liszenko.

Az UNIAN hírügynökség közben idézte keddre virradóra a Donbassz ukrán zászlóalj közleményét, amely szerint fegyveresei még egy ostromot indítottak a Donyeck megyei Ilovajszk városát uraló szakadárok ellen, és sikerült behatolniuk a város központjában, kitűzték az ukrán nemzeti lobogót.

A városért folyó harcok idején a szakadárok Grad és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket és páncélozott hadieszközöket vetettek be a katonák ellen. A harcok folytatódnak, a város teljes mértékben még nem került a katonák kezére, de ez már csak idő kérdése - közölte a zászlóalj sajtószolgálata.

Turcsinov: a segélyszállítmány álcája alatt fegyverszállítási folyosót akar nyitni Oroszország Kelet-Ukrajnában

A kelet-ukrajnai régiónak küldött segélyszállítmány álcája alatt Oroszország folyosót készül nyitni, hogy azon keresztül lássa el harckocsikkal, tüzérségi rendszerekkel és egyéb fegyverekkel az oroszbarát szakadárokat - jelentette ki Olekszandr Turcsinov, az ukrán parlament elnöke hétfőn a litvániai Palangában, a skandináv és a balti államok parlamenti vezetőinek értekezletén.

Az ukrán parlament sajtószolgálatának közlése szerint a találkozón részt vevő Turcsinov rámutatott arra, hogy maga a segélyszállítmány tartalma is provokációnak minősíthető, hiszen "javarészt ivóvizet és sót tartalmaz".

"Ukrajna keleti részében nincs hiány ivóvízből, és éppen Donyeck megyében, Artemivszk városában termelik ki a legtöbb sót Európában" - jegyezte meg az ukrán politikus.

A házelnök szerint az, amit Oroszország segélyszállítmányként küldött, azt mutatja, hogy Moszkvát nem érdekli, mire van szüksége a kelet-ukrajnai lakosoknak, állítólagos segítségnyújtásának célja kizárólag a szakadárok fegyverrel való ellátása.
Hangsúlyozta, hogy ezzel a segélyszállítmánnyal Oroszország nem lesz képes elfedni Ukrajnával szembeni agresszióját.

A mintegy 260-280 fehér kamionból álló segélykonvoj a múlt kedden indult útnak Moszkva környékéről, és pénteken érkezett az orosz-ukrán határhoz. Jelenleg még az orosz oldalon vesztegel, amíg az ukrán határőrök és vámosok, valamint a segély célba juttatását vállaló Vöröskereszt képviselői nem fejezik be a rakomány átvizsgálását.

Courtney Weaver, a Financial Times című brit lap újságírója múlt pénteken fotókat tett közzé, amelyek tanúsága szerint az orosz teherautók félig üresen érkeztek az ukrán határhoz. A konvoj kísérői ezt azzal magyarázták a nyugati újságírónak, hogy legyen hová átrakodni a szállítmányt, ha valamelyik jármű lerobbanna.

Múlt péntekre virradóra nyugati újságírók szeme láttára orosz páncélozott harcjárművek és katonai teherautók lépték át illegálisan az ukrán határt annál a kelet-ukrajnai Luhanszk megyei átkelőnél, amelynek az orosz oldalára nem sokkal később megérkezett az orosz segélykonvoj. Petro Porosenko ukrán elnök még aznap közölte, hogy az ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette az Ukrajnába behatolt orosz "haditechnika" nagy részét.

Az incidens komoly visszhangot váltott ki Nyugaton. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kijelentette, hogy "ez nyilvánvaló bizonyítéka Oroszország folyamatos részvételének Kelet-Ukrajna destabilizálásában", az Európai Unió külügyminiszterei pedig felszólították Moszkvát mindennemű ellenséges tevékenység azonnali beszüntetésére. A moszkvai védelmi minisztérium azonban tagadta, hogy orosz hadoszlop lépett volna Ukrajna területére, így azt is, hogy az ukrán hadsereg egy ilyet semmisített volna meg.

A múlt hétvégén nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen Olekszandr Zaharcsenko, a donyceki szakadárok "népköztársaságának miniszterelnöke" azt állítja, hogy az ukrán kormánnyal szemben álló oroszbarát erők 150 páncélozott jármű - köztük 30 harckocsi - érkezését várják, és hamarosan 1200 olyan fegyveres erősíti majd soraikat, aki Oroszországban kapott négyhónapos kiképzést.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azonban vasárnap tagadta, hogy Oroszország páncélozott járműveket, harckocsikat szállítana a donyecki "népköztársaságnak".


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.